2011. augusztus. 25. 08:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 25. 09:14 Shake

Csúnyán megalázta lopkodó kisfiát egy ausztrál pár

"Ne bízz bennem! Megloplak, mert tolvaj vagyok" – ezzel a felirattal kellet ülnie büntetésül szülei parancsára egy 10 év körüli fiúnak Ausztrália egy forgalmas parkjában.

A szülők két feliratot is kinyomtattak és kemény táblára ragasztottak, hogy gyereküknek a hátára is jusson. "Kiegészítőként" jókora műfüleket húztak fiuk sajátjaira. Miközben a fiú lehajtott fejjelt ücsörgött Townsville városának parkjában egy padon, szülei a közelében piknikeztek. A gyereknek "sikere" volt: jó páran nevettek rajta, köztük korabeli fiúk, több család azonban felháborodott a büntetésen, egy asszony pedig egyenesen a gyermeksegélyvonalat hívta.

Az anya ennek ellenére helyesnek ítéli lépését. "Három éve kínlódunk a fiunkkal, hogy leszoktassuk a bolti lopkodásról, de hiába. Elcsen mindent, amire csak ráteheti a kezét. Már elcipeltem a rendőrségre is, végigvezettettem a cellasoron a rendőrökkel, de semmi foganatja nem volt. Végső megoldásként folyamodtam a megszégyenítéshez. Remélem ebből már tanult" – idézte az anyát a The Daily Telegraph című brit lap.