„Mindenkinek megvannak a határai: a vasból sosem lesz arany” – mondta Mark Twain, és – fájdalom – igaza volt. Mindegy, hogy csillogó gyűrű, hivalkodó mobiltelefon, méregdrága csokoládé, vagy akár kivillanó fog az, amely a naphoz hasonló ragyogásával elkápráztat, az arany évezredek óta a kiváltságok, a gazdagság és a luxus szinonimája.
Pedig ha jobban belegondolunk, nem más, mint szimpla használati tárgyaink alapja: valutafém, gyógyászati eszköz, fogpótló, villamos érintkezők alapanyaga, ékszerfém. Nem egy nagy ügy, igaz? Ínség idején bárki elcserélné a nagymama arany nyakláncát egy köteg zöldhasúra, és valószínűleg mind meglepődnénk, ha a hónap végén a főnökünk egy dobókockányi aranyröggel próbálná honorálni a munkánkat.
AP
Ám ha kicsit utánajárunk, hamar kiderül, hogy az arany története évszázadokon át tulajdonképpen a pénz története volt, így nem véletlenül kapta kitüntetett szerepét minden egyéb, szépen csillogó nemesfémmel szemben.
