Már hivatalosan New Yorkban dolgozik Pókember, Hulk és Thor
A Marvel ugyanis bejelentette, hogy megállapodást kötött azzal a céggel, amely New York hivatalos emléktárgyait gyártja.
A Marvel ugyanis bejelentette, hogy megállapodást kötött azzal a céggel, amely New York hivatalos emléktárgyait gyártja. A szerződés értelmében ezentúl forgalomba kerülhetnek olyan képek és ábrák, amelyeken a szuperhősök a nagyváros rendőreinek vagy tűzoltóinak segítenek. "New York sok szuperhős otthona a Marvel univerzumában, így hát ez természetes szövetség azok között, akik a várost védik a gonosztól, és azok között, akik a való világban gondoskodnak a biztonságról" - közölte a Marvel egyik képviselője.
A termékeken - táskákon, pólókon, sapkákon - látható képeken Pókember például a rendőröknek nyújt segítséget, míg Thor a tűzoltókat védi a "szuperhősök sohasem pihennek" jelmondat alatt. Az eladásokból származó bevételek a rendőrség és a tűzoltóság alapítványait gazdagítják. Nem ez az első alkalom, hogy a képregénybeli szuperhősök összefognak a New York-i hatóságokkal. Michael Bloomberg polgármester novemberben Pókember oldalán indított harcot a munkanélküliség ellen.