Shake life-style.hu 2010. december. 16. 08:16

A Facebook alapítója lett az Év embere

"A közösségi portál felhasználóinak száma idén nyáron lépte át az 500 milliós határt" - mondta indoklásában Richard...

"A közösségi portál felhasználóinak száma idén nyáron lépte át az 500 milliós határt" - mondta indoklásában Richard Stengel, a Time magazin szerkesztője. "A Facebook olyan méretet ért el, amely elegendő ahhoz, hogy átalakítsa az emberek mindennapi életét" - tette hozzá.
   
Kína, azaz a Föld népességének mintegy egyötöde számára azonban nem elérhető a közösségi portál, és ha ezt a tényt figyelmen kívül hagyják, akkor elmondható, hogy a világon minden tízedik ember tagja már a Facebooknak.

MTI/ AP/ Time Magazine

A Time magazin 1927 óta "osztja ki" a gyakran vitatott díjat olyan embereknek, tárgyaknak, illetve gondolatoknak, akik, illetve amelyek jó vagy rossz irányban a leginkább befolyásolták az előző év eseményeit.
   
Az első, egyben legfiatalabb kitüntetett, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő 25 éves Charles Lindbergh volt. Mark Zuckerberg pedig csak két héttel előzte meg II. Erzsébetet, aki 1952-ben szintén 26 évesen kapta meg ezt a címet.
   
Az egyetlen személy, aki háromszor is a Time év embere lett, Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök, aki 1932-ben, 1934-ben és 1941-ben kapta meg a címet.
   
Tavaly Ben Bernankét, az amerikai jegybank, a FED elnökét, tavalyelőtt Barack Obama amerikai elnököt, 2007-ben pedig Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt választotta az év emberének az amerikai magazin.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?