Hét évvel a Tisza cipő felélesztése után egy csapat most textilfronton nosztalgiázik: a Senior és Méta ruhákat álmodták újra tizenéves tervezőkkel karöltve, akik csak nagyapáik szekrényének mélyére túrva lelhettek rá az elnyűtt szabadidős ruházatra. F. Dózsa Katalin művészettörténészt és Vidák Lászlót, a Tisza cipő tulajdonosát arról kérdeztük, hogyan lehet nosztalgiából divatot teremteni.
„Valljuk be, mindenki nem öltözködhet stílusosan, mert a stílus feltűnő. Ha pedig mindenki feltűnő, akkor már nem is feltűnő”- világít rá bejus (így, kisbetűvel), a SeMe csapat egyik fiatal tervezője. A Senior és Méta márkák újraélesztői tizenéveseket kértek fel, hogy megszabják, milyen legyen 2011-ben a nyolcvanas évek mackója. Három „divattervezővel” dolgoztak, akik papírra vetették elképzeléseiket, az eredeti darabokat nagyapáik ruhásszekrényéből és túrkálók poros szegleteiből előrántva. A SeMe szóvivője szerint a "gyerekek" ragaszkodtak a régi formákhoz, így aztán kevés újítás van a modelleken. A régi idők, úgy tűnik, felértékelődtek, pedig a ruhák megálmodói vajmi kevés nosztalgiával rendelkezhetnek abból az időszakból, amikor a szabadidős tevékenységhez végre logózott márkába bújhatott a vidám barakk.
Nem új a trend: Vidák Lászlónak 2002-ben indította be a fantáziáját a Tisza-cipő, amikor a Deák téren megpillanotta az egyik járókelőn az átkosból átmenekített lábbelit . Az 1971-es születésű üzletembernek pontos emlékei voltak a martfűi gyár „prémium márkájáról”, fiatal atlétaként ugyanis kénytelen volt műbőrbe bújtatni rüsztjét. A szocialista sportcipő akkoriban nyugati mintára készült, akkor „találták fel”, amikor 1971-ben (tehát Vidák születésének évében) az Adidas Magyarországon kezdte gyártani a La Paz márkájú futballcipőit. A vágyott nyugati termék természetesen nem maradhatott az országban, de a gyár kreatív részlegét megihlette a márkaáru: úgy döntöttek, hogy a saját hazai lábbelit is felruházzák "személyiséggel".
Iparművészetiseket kértek fel, akik a Tisza logót, a színeket és a mintákat kombinálva megalkották az első magyar szocialista cipőbrandet. A csuka karrierje szépen ívelt felfelé, a krónika szerint az 1976-os BNV-n vásári nagydíjat kapott, miután két évvel korábban a PVC-talpú cipőt a „kiváló áru” címkével illették. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején születetteket a színes televízió képernyőjén is elérte a márkaimidzs: "Minden időben Tisza-cipőben, jöhet tél, nyár, eső vagy sár, de én észre sem veszem a Tisza-cipőben" - duruzsolták a fülekbe akkoriban, a kirakatból pedig mindenféle színkombinációban mosolygott az Adidas három vonalára hajazó, T-betűs találmány.
„Hőskora a nyolcvanas évek közepéig tartott, akkor azonban az első balatoni szuvenír boltokban megjelentek az áhított nyugati termékek. Ekkor kezdett egyre „cikibbé” válni a hazai tornacipő” – emlékszik vissza Vidák. „Az elérhetetlen lett a menő, ez pedig akkoriban a Nike volt és az Adidas” - folytatja a cipőkereskedő, aki pontosan ezt az elérhetetlenséget fordította visszájára az ezredfordulón. Az 1990-es profilváltás után tizenkét évvel Vidák tett egy lépést a múlt felé, és bátorkodott a régi cikiből újat kihozni.
Az „oldschool” jelzővel illetett lábbelik berobbanása azoknak a DJ-knek köszönhető, akikre ráhúzták a régi modellek alapján készült mintdarabokat, hogy teszteljék a fogadtatást. A gerillakampány bejött, 2003 márciusában egy indexes újságíró felkapta a témát. „Jól fenékbe rúgták az üzletet” – gondol vissza hálásan a régi Tisza új embere. A hip-hop és underground kultúra ugyanis éhezte a "régi iskolát", és bár Run DMC lógó nyelvű csukáin nem a Vidák-által megvásárolt T-logó díszeleg, a közönség nyitott volt az egyetlen magyar nosztalgiacipőre. „Ezernyi e-mail érkezett, mindenki lelkendezve várta vissza a Tiszát” – folytatja a 39 éves üzletember. Az első üzlet megnyitásakor azonban jött a fekete leves: ami 1980-ban 1105 forintot kóstált, 2003-ban 16 ezerre lett árazva, amire sokan felszisszentek.
Vidák tudatosan nem tömegterméket akart piacra dobni, a magas pozícionálásban azonban nem csupán a marketingszempontok voltak a döntőek. A kezdetekben a martfűi gyár gépsorait olajozták újra, majd átvitték a gyártást egy siófoki üzembe. A hazai gyártáshoz való ragaszkodás igencsak megdrágítja az előállítási költségeket. Az egykori műbőr alapanyagot is kicserélték tartósabbra: Vidák minőségi felsőrészben gondolkodott, aminek beszerzése euróban történik” - szabadkozik a magyar cipős. „Arról nem is beszélve, hogy ehhez képest a multi sportszergyártók Ázsiában rakják össze tornacipőket, így egy Tisza cipő előállítási költsége két és félszerese egy Nike- vagy egy Adidas-cipőnek”.
Az eszmei háttér fontos Vidáknak, és bár érik kritikák, mára hat mintaboltja van, és elmondása szerint a válság sem taposta meg az üzletmenetet túlságosan. Vidák bízik a vásárlói hűségben és elégedettségben, a retró irányzat hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatban azonban szkeptikus: „A retrólendület segített az üzlet beindításában, egy idő után azonban elő kell hozakodni valami újjal.” Bár Tisza körömcipőn még nem gondolkodnak, a gyerekvonalat szívesen behozná Vidák. Ehhez azonban át kell gondolni, hogy mi az, amit a szűk magyar piac hajlandó befogadni.
A tegnapelőtti izgalmas
F. Dózsa Katalin művészettörténész szerint szükség van a hazárdírozásra. A retró - mint visszanyúlás a tegnapelőtti divathoz - meghatározó lesz mindig is, de az újítás, frissítés a vonalakban elengedhetetlen ahhoz, hogy ne váljon unalmassá. „Erről szól a divat, minden divatba jön, amit elég régen hordtak ahhoz, hogy most újdonság legyen” – véli a szakértő, aki a MOME címzetes egyetemi tanára. Fontos azonban betartani a ciklikusság szabályait: „A tegnapi divat rémes, a tegnapelőtti izgalmas” – folytatja F. Dózsa. A márkapszichológia igen összetett, ha valaki elég ügyesen kombinálja az ember viselt dolgait, sikeres lehet. „Ha a Tisza alacsonyabb árral jött volna ki, az olcsóság kimondottan károsan érinthette volna a márkát” - véli. Szerinte itt jön be az elérhetetlenség mint anyagi tényező: „A drágább termék iránt azért vágyakoznak az emberek, mert nehezen kaphatják meg. Az olcsót kénytelenek megvenni, de az nem lehet más, mint pótdarab.” Márpedig ha egy márka pótdarabbá válik, sosem lesz – retrokifejezéssel élve - menő.
A Senior és Méta dresszerek is hasonlóan gondolkoznak: az egyelőre kizárólag webes forgalmazásban kapható tréningalsók és -felsők 10-15 ezer forintért várnak gazdáikra. A hozzáadott értéknél követik a Tisza-receptet: fontos a magyarországi termelés és a tervezői csapat kreativitása. Az alig húszéves kreátorok a régi formákra új mintákat és színkombinációkat találtak ki, hogy kortársaik elég oldschool-nak érezzék a textilt, de ne maradjon le a friss hajtás a passzékról. Így például a nyolcvanas években kizárólag kirándulásra, sportoláshoz, vagy otthoni tevékenységekhez hordott öltözet most egyértelműen „streetwear”. Amiben a harmincasok-negyvenesek kényelmetlenül érezték volna magukat az utcán, abban a tizenévesek büszkén mutogatják magukat akár egy "vidám, zenés összejövetelen".
F. Dózsának erre is van magyarázata: a tinédzsereknél a lázadási korszakot is meglovagolhatja egy márka: ők ugyanis feltétlenül szüleik kedvének ellenére öltözködnek. Később pedig, a harmadik x tájékán kialakult márkahűségre úgy lehet alapozni, ha a minőség is adott. Belicza Bea, a SeMe szóvivője szerint a Senior és a Méta mindig is kiváló textilből készült. Ezt vitatják azok, akik nem a műszálas érzet hívei. A mostani tréningszett anyagismeretéről azt kell tudni, hogy 50 százalék duplafalas poliészter adja a külső fényes megjelenést, és 50 százalék kevert pamutból van a felsők belső része, amitől állítólag kellemesé válik a viselet.
Kérdés, hogy hajlandóak lesznek-e kifizetni a fiatalok több mint húszezer forintot egy összeállításért, csak azért, mert a régire hajaz. "A textiliparban ugyanis még ádázabb a helyzet itthon, a túlkínálattal és az olcsó kínai dömpinggel nem lesz könnyű megküzdeni" - véli Vidák, aki ennek ellenére kitörő lelkesedéssel fogadta az újoncot a piacon. Egyrészt persze, mert nem konkurrencia (a Tisza a cipőkön kívül csupán táskákat, kiegészítőket árul, ruházati termékei promóciós célból készülnek), másrészt mert a nosztalgia+kreativitás+magyar termelés elterjedésével könnyebb lehet az úttörő élete is. "Nem ártana az összefogás: jó lenne valami állami támogatást is kiharcolni, hiszen a magyar kézműveseknek nehéz a túlélés. Ilyen kezdeményezésekkel talán újra lehet éleszteni a kisiparosokat, akik a kiszolgálnak minket" - véli.
A retro diadala
Tönkrement a cseh retromárka forgalmazója
