Shake life-style.hu 2010. november. 09. 20:30

"Simán lehetnék Kubica apja is"

Az első, felettébb kézenfekvő kérdés: hogyan lesz valakiből Forma-1-es pilótamenedzser?

Az első, felettébb kézenfekvő kérdés: hogyan lesz valakiből Forma-1-es pilótamenedzser?
– Ehhez nincs semmiféle iskola, nincsenek általános szabályok. Szerintem ahány menedzser, annyi féle életút tartozik hozzá. Nálam úgy alakult, hogy bekerültem dolgozni egy csapatba. Itt elég jól összecimboráltam az egyik versenyzővel, és amikor ez a pilóta, Pedro Diniz csapatot váltott, ő kért meg, hogy legyek a menedzsere, amit el is vállaltam. Ekkor kezdtem el a barrikád másik oldalán dolgozni. Ez 6 éven át tartott, és amikor 2000-ben Diniz úgy döntött, hogy visszavonul a Saubertől, én egy fiatal pilótákra figyelő programba fogtam bele, amit Alain Prosttal csináltam - az volt a Prost Junior Team. 2001-től tehát fiatal tehetségek felkutatása és pályára állítása lett a feladatom. Közöttük volt Robert is. Hamar kiderült, hogy ő a legtehetségesebb, évről évre hihetetlen lépésekben haladt előre. 2005-ben értünk vissza a Forma-1-be, amikor aláírtunk a BMW-Sauberhez mint tesztpilóta.

Kubica és Morelli

Mi a napi munkája a versenyzője mellett?
– A pilótának van két szeme, amivel mereven előrefelé néz. A menedzser dolga az, hogy minden irányba nézzen, tájékozódjon, és elvégezze mindazt a melót, amit egy pilóta nem tud elvégezni, de nem is szabad, hogy ő végezze. Pontosabban: manapság egy Forma-1-es versenyző olyan, mint egy közepes nagyságú vállalat. Van marketing-, PR- és pénzügyi oldala, ott vannak a szponzorok, a sajtó, akiknek mind meg kell felelni valamilyen szinten. Ám mindennek a nagyobbik része a menedzserre hárul.

Ki mondja ki a végső szó, ki dönt egyes esetekben?
– Miben? Mert itt eléggé bonyolult dolgokról beszélünk...

Például, hogy leszerződjenek-e egy új szponzorral?
– Itt minden előkészítés az én dolgom, feltérképezem a terepet, átvilágítom az ajánlat tevőt, de természetesen a versenyző mondja ki a végsőt szót. Mindig kikérem Robert véleményét, mert a fontos az, hogy teljesen meg legyen győződve arról, hogy ezzel az adott új szponzorral együtt is megfelelően el tudja majd látni a feladatait. Ami a technikai kérdéseket illeti, abba nem akarok beleszólni, hiszen sokszor azt sem tudom, miről beszél a mérnökökkel. Erre van elég szakértő a csapatban! De tavaly, amikor istállót váltottunk és átjöttünk a Renault-hoz, természetesen sokszor és hosszan átbeszéltük a dolgokat, mi szól mellette, mi ellene. Az a jó kettőnk munkájában, hogy alapvetően hasonló az értékrendünk, és eddig igazán komoly nézeteltérés, de még véleménykülönbség sem volt köztünk.

Versenyek közt is napi kapcsolatban vannak?
– Természetesen mindenki hazatér, nincs rá szükség, hogy sülve-főve együtt legyünk, így is elég sok időt töltünk egymás társaságában... Nyilván sokat telefonozunk, megbeszéljük az aktuális dolgokat. De ha nincs rá valami nyomós ok, akkor csak a versenyek hétvégéjén találkozunk.

Miképp jellemzné a kapcsolatukat: apa-fiú, testvéri vagy baráti?
– Azt mondanám, mindhárom egyszerre. Főképp, persze baráti, hiszen nagyon sok mindent közösen csinálunk, egy közös cél érdekében. Simán lehetnék Kubica apja is, már csak életkoromból adódóan, és néha - mi tagadás - úgy is kell viselkedjek. De máskor meg olyan, mintha Robert lenne a kisöcsém, adódik olyan szituáció is.

Mit gondol arról, hogy Sebastian Vettelnek nincs menedzsere, és kijelentette, nincs is rá szüksége?
– Nem szoktam kommentálni egyetlen pilóta véleményét, hozzáállását sem. Ha ő így gondolja jónak, ám legyen. Elég szokatlan ez manapság, de ha neki nincs szüksége effajta segítségre, amit egy menedzser nyújtani tud, az az ő dolga.

Továbbra is rajta tartja a szemét az új tehetségeken?
– Ó, nem. Egyáltalán nem. Úgy vélem, ha valaki egy Forma-1-es pilóta mellett dolgozik, az 100 százalékos koncentrációt kíván. Nem lehet tudni, mikor történik valami galiba, merül fel bármilyen gond, és nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek ott, ne legyek rá kész, hogy belevessem magam a munkába.

Ha egy ifjú magyar tehetséget szeretnék elkezdeni menedzselni, milyen tanácsot adna?
– Én kötelezővé tenném, hogy előbb egy Forma-1-es csapatnál dolgozzon néhány évet. Akkor megismeri, hogyan működik ez a sportág, mik technikai és a sportszabályok, mik a súlypontok. Ha nincs meg ez a fajta alapos tudása, akkor nem nagyon tud tanácsot adni egy ifjú pilótának, hogy mit tegyen, mi a számára a jó, vagy éppen az előnytelen.