2010. július. 05. 11:46 life-style.hu Utolsó frissítés: 2010. július. 05. 10:50 Shake

Fokozott rendőri biztosítás mellett megkezdődött a Budapest Pride

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett fesztivál megnyitója után a helyszínre tucatnyi rendőr érkezett.

Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett fesztivál megnyitója után a helyszínre tucatnyi rendőr érkezett. Elmondásuk szerint csak kisebb atrocitás történt két-két ember között. Az idei fesztivál kezdetét ugyanis beárnyékolta, hogy a közeli Erzsébet téren megemlékezést tartott a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező csoport. A fesztivál műsorvezetője, Artner Sisso hangoztatta, remélik, nem kell számítaniuk a szélsőjobbos fiatalok provokációjára.

Az idei egyhetes programsorozatot Györgyi Anna Jászai Mari-díjas színészművésznő nyitotta meg, a programok részeként jövő szombaton tartják a meleg méltóság menetét.

A fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, Steigler Sándor szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrség az egyhetes programsorozat minden helyszínét védeni fogja, ahogyan más, melegek által látogatott szórakozóhelyeket is.