A „Lélegzet” című Samuel Beckett darab rendezői instrukcióit olvasni sokkal hosszadalmasabb, mint végigülni a játékot. Az összesen 30 másodpercbe tömörített mű egy újszülött sírásával kezdődik, majd lélegzeteket hallunk, végül egy újabb sikoly hallatszik, mindez felvételről. A fényjáték a ki- és belégzéshez idomul, a kezdeti sötétség után felvillan a fény, majd elhalványul, a végén újra elsötétül a színpad. A kulisszához elengedhetetlen Beckett utasítása szerint a halomban álló szemét.

A Nobel-díjas író 1969-es művének fogadtatásához általában felháborodás, értetlenség, de sokszor nevetés vagy csodálat is társul. Az előadást biztonság kedvéért más művel együtt vállalják a színházak, félve a jegyvásárlók hangulatától az ellentmondásos és nyúlfarknyi darab láttán. A Youtube viszont tökéletes fóruma az ír származású, abszurd műveiről híres szerző „Lélegzetének”.

A minimalista dráma nyilvánosságához kapcsolódó legelső megrökönyödés viszont épp Becketté volt. Kenneth Tynan kérte fel, hogy írjon egy jelenetet az Oh! Calcutta! című művéhez 1969 nyarán. El is készült a skeccs, amit Beckett egy képeslapon küldött el Tynannak, aki azonban megváltoztatta a színpadképet és szexuális adaptációját vitte színpadra. Az elszórt szemét között meztelen testeket helyezett el, arra utalva, hogy a darab egy szexuális aktusról szól. Beckett hazugnak titulálta Tynant és be akarta perelni.

A letisztult verziót többféleképpen szokták értelmezni, van, aki magát az élet rövidségét látja benne, van pedig, aki szerint a szemétnek van a legfőbb mondanivalója az ábrázolásban. A leghíresebb megfilmesítésben Damien Hirst kórházi szcenárióba helyezi a mű fókuszát, interpretációja pedig a dohányosok önromboló magatartását állítja pellengérre.