Műlt hét pénteken szabadságon voltam, így reggel a nagy meleg ellen a Dagály...
Műlt hét pénteken szabadságon voltam, így reggel a nagy meleg ellen a Dagály strandra menekültem. A pénztárban húszezressel fizettem, majd visszajáróként kaptam egy tízezrest, egy ötezrest és három ezer Ft-os papírpénzt, amit egy laza mozdulattal el is tettem a pénztárcámba.
Nem vettem észre semmi különöset, majd másnap reggel a párom a szokásos vietnámi árusnál szeretett volna vásárolni, aki szerencsére ismert minket, így nem hívott rendőrt, de visszaadta a pénzt és figyelmeztetett, hogy vigyázzunk vele; hamis.
A rendőrség
Ahogy hazaért, a következő lépése az volt, hogy felhívta a XIII. kerületi rendőrkapitányságot, és elmesélte nekik a történteket. Ők azt javasolták, tegyünk feljelentést, de a pénzt valószínűleg nem fogjuk visszakapni.
Az üzemeltető
Megkerestem a Dagály strand üzemeltetéséért felelős Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-t. Kiss Andrea pénztár osztályvezető elnézést kért az esetért és elmondta, máskor is előfordult már, hogy hamis pénzt találtak a kasszában, de az ilyen esetekben a pénztárosnak mindig be kell fizetnie a hiányzó összeget, így motiválják őket arra, hogy alaposan ellenőrizzék a befogadott pénzt. UV lámpa minden pénztárban van.
Mi a teendő?
Kollégáim, ismerőseim elláttak a helyzetnek megfelelő tanácsokkal, többen tudni vélték, hogy az MNB odaadja a hamis pénz ellenértékét, érdemes bevinni. Sajnos ez téves információnak bizonyult. Az MNB így rendelkezik a hamis pénzek vizsgálatáról és ellentételezéséről:
"Ha mégis a birtokodba került egy hamis vagy hamisgyanús bankjegy, a bankokhoz vagy a posta pénztáraihoz fordulhatsz szakértői vizsgálat céljából. Arra is lehetőség van, hogy – személyesen vagy postai úton – az MNB-hez fordulj a gyanús bankjegyek vizsgálata érdekében. Csak abban az esetben kaphatod meg a megvizsgált bankjegy ellenértékét, illetve külföldi bankjegy esetén magát a bankjegyet, ha a készpénzszakértők azokat valódinak minősítik. Az MNB nemcsak a hamisgyanús forint-, hanem a hamisgyanús külföldi bankjegyek szakértői vizsgálatát is végzi."
Szóval a pénről végképp lemondtam.
Így néz ki egy hamis ötezres
Remélem, ha mást nem, azt mindenképpen elérem a leírtakkal, hogy más nem sétál bele hasonló csapdába. Ezért szeretném végezetül megmutatni, hogy néz ki egy hamis ötezres, mire célszerű odafigyelni. Itt a hangsúly az odafigyelni szón van. Nem szeretném tompítani ügyetlenségemet, amellyel egyébként pillanatok alatt észrevehettem volna, ha odafigyeltem volna néhány alapvető dologra.
Íme, a "fedezd fel a hét apró különbséget" játék megoldása:
1. első blikkre nagyon hasonló a két pénzdarab, a hamis bankjegy színe valamivel fakóbb az igazinál. Ezt persze csak akkor lehet észrevenni, ha van mellette egy másik ötezres, ezért ezt nem könnyű kiszúrni.
2. a hamis ötezresen a hologramos csík összefüggőbb felületű, amikor ráesik a fény. Az eredeti pénzen jobban elválnak egymástól az MNB feliratú lemezkék
3. a vízjel a legárulkodóbb különbség, és ezt a legkönnyebb észrevenni, csak a fény felé kell fordítani, és látszik, hogy a hamis pénzben nincs vízjel
4. a hamis pénzben fémszál sincsen, ez is egy pillanat alatt kiderül, ha fény felé fordítjuk
5. a pénz jobb felső sarkában található valami fura, hieroglifa-szerű minta. Ha fény felé fordítjuk, kirajzolódik egy határozott körvonalú H betű. A hamis pénzen a vízjelhez hasonlóan ez sem rajzolódik ki.
6. a vakoknak és gyengén látóknak a pénz hátulján kialakítottak egy domború azonosítót, ami az igazi pénzen kitapintható, a hamis pénzen viszont nem domborodik ki.
7. szintén markáns azonosító az UV lámpa alatt kirajzolódó újabb jel, amit viszont sima fénynél nem lehet látni, ezért ezt UV lámpa nélkül nem tudjuk észrevenni, a pénztárakban viszont nagyon gyakran látunk ilyet még a sarki fűszeresnél is.
A papírpénzek biztonsági védjegyeiről itt olvasható az MNB tájékoztatója.
KZs