Már a tízévesek körében is divat a sexting
Tizenévesek körében is divat a sextingA sexting, vagyis a szexuális utalással bíró képek és szöveges üzenetek küldözgetése nem csak a tinédzserek szüleinek okozhat fejfájást. Egy frissen közétett kutatás eredményei szerint ugyanis a 10-15 éves lányok körében is jelentős mértékű azoknak az aránya, akik magukról ilyen jellegű üzeneteket küldenek, és még nagyobb azoké, akik ilyeneket kapnak.
Az AK Tweens által megrendelt, 300 fő részvételével készült kutatás során 9 és 15 év közötti amerikai lányokat kérdeztek meg. A válaszok alapján a kutatók megállapították, hogy a fiatal lányok ugyanolyan otthonosan mozognak a modern technológiák világában, mint tinédzser korú társaik, de kevésbé vannak tisztában azzal, hogy milyen következményei lehetnek egy e-mailben, MMS-ben elküldött, esetleg valamely közösségi portálon közétett „alulöltözött” képnek. - áll az ELTE TáTK hírlevelében.
Egyre korábban kezdik © sxc.hu |
Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy miért küldenek ilyen jellegű üzeneteket, a válaszadók 82 százaléka mondta, hogy szeretne a figyelem középpontjába kerülni. A válaszadók 66 százaléka gondolja úgy, hogy mert „laza”, közel 60 százalékuk a népszerű lányokat utánozza, mintegy 55 százalékuk pedig így szeretne „bepasizni”.
Amennyiben számukra nyugtalanító üzenetet kapnak, a fiatalabbak, 10-12 évesek inkább hajlanak arra, hogy elmondják a szüleiknek. Ugyanakkor a 13 évesnél idősebb lányok attól való félelmükben, hogy szüleik elvennék a mobiljukat, vagy eltiltanák őket a számítógéptől, a szüleik helyett a barátaiktól kérnek segítséget. Továbbküldik nekik a képeket vagy üzeneteket, amivel – szándékaikkal ellentétben – hozzájárulnak ezek széles körben történő terjedéséhez.