Fülöp és II. Erzsébet. A kép nem az eseményen készült © AP

Az ilyen eseményeket a szokásos idegesség előzi meg, megfelelő-e vajon a ruha és a szmoking? Nem túl nagy-e a kalap? Netán túl kicsi? Túl sok a smink? Esetleg túl kevés? Az idegesség jogos, Lord Chamberlain, aki ezeket a teadélutánokat szervezi, szigorú instrukciókat küldött minden résztvevőnek a ruhaviseleti szabályokat illetően. A meghívott urak sötét színű szmokingban vagy frakkban, a hölgyek koktélruhában vagy kosztümben és kalapban érkezhetnek. Kivéve persze az egzotikus országok diplomatáit és a különböző vallási vezetőket, akik viselhetnek, amit akarnak. Irigyeltük is őket rendesen.

A palotában három órakor volt a kapunyitás, de mi jóval előbb megérkeztünk, és milyen jól tettük! Lord Chamberlain azt az információt elfelejtette mellékelni, hogy körülbelül 8000 (igen, jól látják a számot) ember vesz részt egy-egy ilyen királyi partin. Egyórás sorban állás következett a tűző napon, és amíg mi viszkettünk a harisnyában és izzadtunk a szmokingban, néhány japán turista hevesen kattogtatta kameráit. Formális frakkot és az előírt szabályoknak teljesen megfelelő öltözéket viselve, azt gondolták, bizonyára jelentős személyiségek vagyunk. És meg kell vallani, hogy duzzad is a mellkasunk rendesen, hiszen a körülöttünk sorban állók közül senkin sem volt frakk, sőt! Nem egynek gyűrött az öltönye, a narancs színű barnítókrémmel bekent hölgyek elfelejtettek harisnyát húzni, és ha a ruhájuk figyelemre méltó is, az csakis azért van, mert túl sokat mutat a hölgyekből. Nagy a dekoltázs, vagy a szoknya tán túl rövid, Lord Chamberlainnek úgy tűnik, vajmi kevés a szava a tömegízlés befolyásolását illetően.

Mindezen anomáliák ellenére nem tudjuk hibáztatni a „pórnépet”. A palotába érkezve, a beafeterek (a yeoman őrök) fogadtak bennünket, és a szívünk meghasad Shakespeare-i öltözetük láttán. A recésített szalvétához hasonlatos nyakörvük szinte már nekünk volt izzasztó.

Micsoda változás, hiszen alig másfél óra álldogálással ezelőtt még örömködtünk is a szerencsénken, hogy esőmentes, meleg napot kaptunk a gondviseléstől, most meg már nem tudjuk eldönteni, hogy az előző héten, a sártengerrel és az esernyők tömegével küzdő csoport nem járt-e jobban nálunk?

Azért nem kell sajnálni minket se, mert a palota kertje és a miliője kárpótol minket. Az óriási területen mindjárt két fúvós zenekar is örökzöld nótákat játszik. Az arany-vörös bútorzattal ellátott királyi pihenőhellyel és a kiváltságos személyeknek fenntartott diplomatasátorral szemben helyezkedik el a halandóknak fenntartott több száz méteres teasátor. Fehér mennyezete alatt porcelán csészékben kínálnak teát, jeges kávét, almalét és vizet a színes ruhákban és kalapokban parádézó résztvevőknek. Emellett lazacos falatkák, sonkás, tojáskrémes és uborkás miniszendvicsek várnak ránk, egy halom minisütivel – pont, ahogy azt az angol könyvekben és filmekben láthatjuk. A büfé rendszerű felszolgálás rendkívül hatékony, nem kell sokat sorban állni sem. Csakhogy a szék és az asztal rendkívül kevés, és amíg valaki a sorban áll, a helye tarthatatlan. Előkelősködő öreg hölgyek és urak kényük-kedve szerint ülnek, ahova szeretnének, hiszen itt mindenki gavallér, „és ugye egy megfáradt kedves idős hölgyet nem akarunk ácsorogtatni?”

A világért sem, dehogy! Ám a teadélutánon való részvétel többnyire kiemelkedő jótékonysági munka, egy életre szóló katonai vagy magántisztviselői szolgálat jutalma, ezért az átlag életkor bőven 50 felett van. Emiatt esélyünk sincsen ülőhelyre, és erre azért gondolhatott volna Lord Chamberlain is. Mint ahogy arra is, hogy az almalé nem „kellemesen hűs” és a vízre pedig nem is találunk előkelőbb szót, minthogy „állott”.

A Buckingham palota kertje kellemes, nem túl ápolt, inkább vadregényes. Sétálunk is egyet gyorsan, de többre nincs idő, mert a mobil vécék igénybevételéhez sorba kell állni (az ajtózár pedig nem működik!). Tiszta Sziget-fíling. Mire végzünk, a yeoman őrök és a királynő gavallérjai már nyitják a tömeg között a három folyosót, ahol a királyi család tagjai (Erzsébet, Fülöp és Károly herceg) levonulnak a tea sátorhoz. A rendezők ezután erre a folyosóra ötméterenként egy-egy prominens személyiséget vezetnek fel, ők azok a szerencsések, akik audienciát nyertek és akikkel a királyi család „elbeszélget” majd egy pár pillanatig. Mi a királynő férje, Fülöp herceg „folyosóján” álldogálunk, előttünk valamelyik egyház érseke várakozik audienciára teljes bíbor pompában.

Aztán Fülöp herceg megjelenik a lépcső tetején Erzsébet királynővel a karján, és felhangzik az Egyesült Királyság himnusza. A pillanat tényleg páratlan, a királynő fehér-piros virágmintás kosztümje mint mindig, most is kiemelkedik a tömegből, Camilla, Károly felesége, a szokott stílusban pasztell színekben vegyül, ám Károly hercegen kivételesen nem skót szoknya van, hanem frakk. Sokak sajnálatára Vilmos és Harry herceg távol van, katonai szolgálat miatt. Türelmesen várjuk Fülöp herceget, aki nagyon öreg már. Az előttünk izzadó érseknek konstatálja az időjárás kellemességét, és érdektelen beszélgetést kezdeményez vele. Mi inkább továbbállunk, ám a királynő oldalán nagy a tömeg, így a nyakunkat nyújtogatva próbáljuk megpillantani őfelségét – sikertelenül.

Ha fél évszázadot szolgált katonatisztek lennénk, a tolongás miatt a maradék fennkölt és kiváltságos érzésünk is elillanna, ám a mi jegyünkhöz a királyi teázó melletti diplomatasátorhoz való belépő is dukált. Ott annyira intim közelségbe kerülhetünk a királyi családdal, amennyire egy halandónak lehetséges, de a diplomaták között nehéz elvegyülni. Akad szaúdi olajsejk és japán méltóság is, akikkel ugyan nem beszélgettünk, de egyre csak várakozunk. Az idő múlik és tiszteletünk minden egyes perccel tovább mélyül a királynő felé. 82 éves kora és a hőség ellenére több mint egy órán át rendületlenül végigbeszélgeti az előírt társalgási időt, minden egyes személlyel, függetlenül attól, hogy az illető a sor elején vagy a végén kapott-e audienciát. Fülöp már rég teázik, mire a Erzsébet felbukkan. Fáradságnak nyoma sincs az arcán, alabástrom sminkje tökéletes, egyenes háttal, nyugodtan sétál az övéi fele, de még mindig nem siet. Legnagyobb hökkenetünkre nem a királyi sátor fele tart, hanem felénk, a diplomatasátorhoz.

Elhaladva előttünk mindegyikőnknek külön-külön bólint, mi pedig – nem tehetünk róla – kisiskolás módjára belepirulunk. A több mint egy órás bravúrt mindenki konstatálja, nagy taps kíséri a királynőt, amikor végre belép a királyi teasátorba, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozott, ám ezúttal alaposan megszolgált teáját elfogyassza.

Mi pedig dölyfösen és felettébb elégedetten úgy döntünk, hogy nem kérünk több – ugyancsak az adófizetők pénzéből finanszírozott – meleg almalevet, hanem haza vesszük az irányt. A palotából kilépve néhány turistának pózolunk még egy kicsit, és egy veterán királyi fotós is levesz minket, 7000 forintot kér egy képért, a palotával a háttérben. Kiperkáljuk, hiszen fotózni a királynő társaságában nem lehetett, de ez a nap tényleg óriási, és kell egy fénykép az albumunkba szmokingban és kalapban, még ha a királynő nincs is rajta.

KOB