2007. augusztus. 29. 22:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 29. 22:58 Shake

Az áruházi gyermekrablások legendája

Ismét köröz az interneten egy Magyarországon utoljára körülbelül egy éve megcáfolt, ősrégi rémtörténet. A szóbeszédnek most sincs semmi valóságalapja.

A levél szerint a múlt héten egy anyuka a kisgyerekével elment vásárolni egy pesti bevásárlóközpontba, és amikor a szülő egy pillanatra magára hagyta a kicsit, a gyermeket elrabolták. A rémmese szerint az áruházat lezárták, és a gyereket végül a mosdóban találták meg, átöltöztetve, kopaszra nyírt hajjal.

A mostani történet kísértetiesen emlékeztet arra a szóbeszédre, amelyet az Urbalegends.hu blog szerzői könyvükben, a Legendavadászatban is feldolgoztak. Ott egy bútorgyártó cég egy belgiumi üzlete került gyanúba, de nem sikerült bizonyítani az esetet.

Egy évvel ezelőtt, amikor a történet Magyaroszágon is felbukkant, az RTL Klub magazinműsorának szerkesztői elindultak a magyar szálon, de tucatnyi telefonás sem vitte közelebb őket a legenda elindítójához. A tuti telefonszámokról kiderült, hogy - szerencsére - nem valódi áldozatok elérhetőségei, csupán azok ismerőseinek ismerőseit lehet elérni rajtuk. Konkrétumot senki nem tudott mondani - mivel az eset meg sem történt.

További részletek, videó és vitafórum az Urbanlegends.hu oldalon.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?