„Tárgyakkal esni szerelembe” címmel a hamburgi Der Spiegel hírmagazin a napokban cikket szentelt az objektofília nevű szexuális aberrációnak – amelyet persze maguk az objektofilek nem tekintenek eltévelyedésnek, sőt; önmagukat öntudatosan egy alternatív nemi orientáció képviselőiként határozzák meg.

Két, a hamburgi hírmagazin által megszólaltatott nő közül az egyik például annyira szorosan kötődött a berlini falhoz (ő ezt biztosan így írná: a Berlini Falhoz), hogy a Mauer (Fal) nevet fel is vette – ám igazán mégsem a Falba, hanem –Sandy nevű amerikai sorstársához hasonlóan – a New York-i World Trade Center ikertornyaiba volt szerelmes. 2001 szeptembere óta mindketten nyilvánosan kivégzett szerelmüket gyászolják.

„Ami a szerelmet illeti, csak tárgyakhoz tudok vonzódni, el sem tudok képzelni egy szerelmi kapcsolatot egy emberi lénnyel” – vallja Sandy K., aki a WTC ezerszeres kicsinyített rozsdamentes mását kellemes együtt-fürdésre a fürdőszobába is magával viszi. Egy 41 éves férfi első szerelme egy Hammond-orgona volt, de ma már egy mozdonyba van belezúgva. Egy iBookjába szerelmes 35 éves férfi még azt is elismeri: „mivel a számomra a laptopom egyértelműen hímnemű, úgy is mondhatjuk, homoszexuális kapcsolatban vagyok vele.”

Ezt, az objectophiliának tárgy-szeretésnek nevezett jelenséget – hasonlóképpen a zoophilia egyes eseteihez, amikor valaki a kutyáját vagy a macskáját, esetenként varánuszát vagy disznóját szereti jobban, nem kevés esetben némi szexuális vonzalommal körítve, mint bármely embert,– a jelenség mögé pillantani kívánó pszichológusok – köztük Volkmar Sigusch, a frankfurti Szexuális Tanulmányok Intézetének nyugalmazott professzora – egy szélesebb trendbe, az úgynevezett neo-szexualitás körébe sorolja, amelyet elsősorban éppen az aszexualitás előretörése jellemez. „Mind több ember vallja meg nyíltan, hogy nem tud és nem akar semmiféle intim, bizalmas kapcsolatba kerülni más emberi lényekkel.” – állapítja meg Sigusch.

A neo-szexualitás legszélsőségesebb képviselői a radikális aszexuálisok – akik nemcsak emberekbe, hanem már tárgyakba, illetve állatokba sem képesek beleszeretni (bármit jelentsen is ez) – ma jogaikat követelik, önszerveződnek, reklám-T-shirtjükön az a felirat díszeleg, hogy „Nemcsak az amőbák aszexuálisok”. Hisznek benne, hogy egy-két évtized múlva ők is megkapják mindazt a társadalmi elismerést, amely más nemi orientációjú kisebbségeknek már kijár. Az aszexuálisok – másként fogalmazva „a nemi orientáció nélküli emberek” – azt állítják, legalább annyian vannak, mint a homoszexuálisok.

A felmérések ugyan kisebb számokat mutatnak, de lehet, hogy csak azért, mert kérdezőbiztosok előtt sokan nem vallják meg szerelmi érdektelenségüket. A szexológusok számai szerint a felnőtt népesség körülbelül egy százalékának nem volt soha szexuális vonzódása egy másik emberhez, s két százalékra tehető azon felnőttek száma, akik életükben egyszer sem jutottak nemi kielégüléshez, illetve nem vettek részt azt célzó aktusban vagy azt helyettesítő bármiben.

Gerlóczy Ferenc