Bezár a Gyűrűk Urát ihlető walesi aranybánya
Bezár Wales leghíresebb és legrégibb aranybányája, a Gwynfyni Mines Royal, amely olyan legendák ihletője volt, mint az Arthur-mondakör és olyan regényeké, mint Tolkien A Gyűrűk Ura című trilógiája.
Évszázadokon keresztül ennek a bányának az aranyából készítették a királyi család eljegyzési gyűrűit, utoljára Diana hercegnőét. Ám már jó ideje nem találtak nagyobb aranyrögöket, csupán kis szemcséket - írta a La Repubblica című olasz napilap.
A Snowdon hegyről lefolyó Mawddach folyó vízében lévő aranyat az ókorban elsőként a környéken élő kelta törzsek használták fel. Ékszereket készítettek belőle asszonyaiknak. Éppen ezekre az aranydíszekre figyeltek fel a római megszállók, Claudius, majd Vespasianus seregei. Így vált a bánya Róma fő aranytartalékává, miután az Augustus által kisajátított cantabriaiak kimerültek.
A bánya a középkorban tovább működött. Abban az időben születtek róla a legendák is, amelyeket egy 1856-ban történt esemény tovább erősített. Egy új út építése miatt elterelték a folyó vízét és előkerült egy nagyon régi csónak, amelyről az a hiedelem terjedt el, hogy rajta vitte el Morgana három másik tündérrel a haldokló Arthur királyt Avalon szigetére.
A dalnokok szerint azonban a mitikus király a Kerekasztal Lovagjaival még mindig ott él a Snowdon barlangjában és várja, hogy országának újra szüksége legyen rá. A bányából már csak rozsdás gépek, elhagyott szerszámok maradtak, a legendák azonban még mindig tovább élnek.