Az anyakönyvvezető bőrszíne miatt maradt el egy esküvő
A házassági anyakönyvvezető bőrszíne miatt nem volt hajlandó megesküdni egy pár Belgiumban.
A pár már régóta készült a nagy eseményre, és a násznéppel együtt teljes díszben meg is jelent a házasságkötő teremben, mikor azonban megpillantották a színes bőrű házassági anyakönyvvezetőt, azon nyomban lemondták az esküvőt és másik anyakönyvvezetőt követeltek.
A De Morgen című flamand napilap csütörtöki tudósítása szerint az eset az Antwerpen közelében fekvő Sint-Niklaasban történt, ahol egyébként a második legnagyobb flamand párt, a szélsőjobboldali Vlaams Belang igen népszerű és rendszerint megszerzi a szavazatok 25 százalékát.
A város polgármestere és az érintett önkormányzati tisztviselő, Wouter Van Bellingen egyaránt visszautasította a pár követelését. "Három választásuk van: nem házasodnak, elköltöznek, vagy pedig mégis elfogadnak és én esketem össze őket" - mondta az anyakönyvvezető.
Van Bellingent nem lepte meg a pár ellenállása: "A rasszizmus része az életünknek" - mondta. Ez volt ugyanakkor az első ilyen eset: "Mostanáig úgy látszott, a helyiek büszkék rá, hogy a városukban dolgozik Flandria első színes bőrű házassági anyakönyvvezetője. Mindenesetre annyi dolgom van, hogy már csak augusztusra tudok időpontot adni a jelentkező pároknak."