Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A traumatikus tapasztalatokra jellemző, hogy töredékesen tárolódnak el az idegrendszerben. Az egyik legnépszerűbb traumaterápiás módszer segítségével a gyötrő mozaikszerű pillanatok egységes, elmesélhető és feldolgozható emlékekké válhatnak.
Francine Shapiro amerikai pszichológus egy parkban tett séta közben, saját betegségéhez fűződő gondolataiban elmerülve fedezte fel, hogy a fák ágain, levelein cikázó, ide-oda történő szemmozgásai csökkentik a feszültségi szintjét, azaz deszenzitizáló hatásúak.
Így jött világra az EMDR (szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás; angolul: Eye Movement Desensitization and Reprocessing) magja, megalkotója az 1980-as évektől kezdve fejlesztette eljárását. Shapiro megfigyeléseit először veteránokkal, valamint szexuális erőszakot átélt személyekkel alkalmazta hatékonyan a gyakorlatban, és az EMDR mára az egyik legnépszerűbb és legtöbb kutatással alátámasztott traumaterápiás módszerré vált.
Hogyan működik?
A traumatikus tapasztalatok töredékes információkként, szigetszerű lenyomatokként tárolódnak el az idegrendszerben. Az EMDR-ben a traumatikus események több rétege azonosítható egyidejűleg, úgymint a kliens önmagával kapcsolatos negatív hiedelmei (például „az én hibám”, „kiszolgáltatott vagyok”, „az érzéseim érvénytelenek”), érzései (kontrollvesztés, félelem, magány, düh) és testi érzetei (lefagyás, zsibbadás, ködösség, görcs, gyomorideg stb.).
Shapiro szerint a trauma jelentősen megzavarja elménk feldolgozásra irányuló képességét, amelyre ő adaptív hálózatként hivatkozik. A terápia célja a fájó emlékek hozzáférhetővé tételének elősegítése, a hozzájuk kapcsolódó feszültség csökkentése, valamint a klienst segítő információk beépítése a feldolgozást célzó emlékezeti tárba.
Ennek köszönhetően az addig töredezett traumapillanatok elmesélhető, egész, úgynevezett önéletrajzi emlékké válnak. Amikor ezek felidéződnek, a kliens már érzelmi túlterhelődés és egyensúlyából való kibillenés nélkül tud ezekre visszanézni.
Hány alkalom?
Sok kliens úgy érkezik erre a terápiára, hogy azt olvasta, néhány alkalom is elég belőle. Igen is, meg nem is. Ebben a tekintetben meghatározó, hogy kisbetűs t (szakítás, gázlángolás, baleset), vagy nagybetűs T jellegű Traumával (erőszak, háború, természeti katasztrófa), és azon belül, egyszeri vagy ismétlődő tapasztalattal jön-e a kliens.
Például a húszas éveiben járó Zsolt esetében, aki egy buszbaleset emlékével vett részt EMDR-terápiában, öt alkalom elegendő volt, hogy poszttraumás stressz zavar jellegű tünetei (mint az emlékbetörések vagy a buszutak elkerülése) elmúljanak. Fontos megemlíteni, hogy Zsoltnál hatékonyan alapozhattunk személyes erőforrásaira és lelki ellenállóképességének mértékére, és ez nagyban befolyásolta az együttműködésünk időtartamát.
Az egész gyermekkort átható elhanyagolás vagy bántalmazás emlékével, annak a személyiségre és az érzelemszabályozásra gyakorolt negatív hatásaival való traumamunka azonban ennél jóval hosszabb, rendszerint több éves folyamat, amely a segítőtől pszichoterápiás jártasságot igényel.
Mi történik az EMDR során?
Egy EMDR-folyamatban három pillér mentén dolgozunk. Foglalkozunk a traumát hordozó múlttal, a szenvedésnyomást hozó jelennel és a kihívást jelentő jövővel annak érdekében, hogy a feldolgozást segítő memóriahálózatba kerülő információk a kliens mindennapjainak részét képezhessék.
A klasszikus EMDR protokoll nyolc szakaszból épül fel, és a négytől hatig tartó szakaszt szokták tévesen az EMDR-rel azonosítani. Tény, hogy ekkor történik a traumafeldolgozás leglátványosabb része, amikor a pszichológus 20-30 másodperces blokkokban az emléket épp felidéző kliens szeme előtt mozgatja a kezét jobbra-balra.
A szemmozgás egyébként helyettesíthető más érzékelési csatornával, például kétoldali hangingerrel vagy a testen való kétkezes kopogtatással, esetleg apró rezgéseket kibocsátó szerkezet bevonásával. Elsőre a kétoldali ingerlés varázslásnak tűnhet, ugyanakkor jelentős mennyiségű kutatás igazolta a feszültségoldásban és a feldolgozásban játszott szerepét.
A folyamat során a kliens az asszociációknak és érzéseknek csupán az előtérben felbukkanó részét osztja meg a pszichológussal, ez lehetővé teszi az élményben való bent maradást. A rövidebb szemmozgásos sorozatok arra elegendőek, hogy a bent rekedt érzelmek felszínre tudjanak kerülni és átélhetőek legyenek, ugyanakkor védi a klienst a traumával való elárasztódástól.
Vera imposztorérzései
A 38 éves Vera HR menedzserré való előléptetése után keresett meg. Szorongás és imposztorérzések – amikor egyértelmű sikerek ellenére azt gondoljuk, hogy érdemtelenül kaptunk elismerést és/vagy nem értünk az adott témakörhöz – nyomasztják, és szinte „várja”, hogy mikor derül ki alkalmatlansága. Az előkészítés során olyan érzelemszabályozó technikákat, főként légzőgyakorlatokat mutatok neki, amelyek szorongásteli helyzetekben, például egy prezentáció előtt néhány perc alatt csökkenteni tudják a feszültségét.
Az értékelés során részletesen körüljárjuk az őt triggerelő, azaz érzelmi kihívást jelentő szituációkat, ilyen például egy kétszemélyes beszélgetés az ügyvezetővel vagy a negyedéves riportjai fogadtatása. Vera önmagával kapcsolatos negatív hiedelme: „nem vagyok képes”, és a hozzá fűződő érzései: a szégyen és a lebukástól való félelem. Testérzetként a homlokában érzett lüktetést azonosítja. Ezt követően feltérképezzük, milyen korábbi emlékek kapcsolódnak a jelenben tapasztalt érzésekhez.
Az anya reakciója
Legkorábbi emlékében édesanyja képét idézi fel, aki általános iskolás korában rendszeresen ellenőrizte a leckéjét. Egy alkalommal az asszony kifejezetten türelmetlenül reagált akkor kilencéves lányára, akinek egy matekpéldával gyűlt meg a baja. A nő a második sikertelen próbálkozásra hirtelen felpattant, és megsuhintotta Vera tarkóját, aminek következtében a kislány homloka nagyot koppant az íróasztalon.
Az anya megijedt önnön reakciójától, sűrű bocsánatkérésekkel árasztotta el a kislányt, de Vera ezek után nem szívesen tanult vele, rendszeresen fejfájásra, fáradtságra panaszkodott. Szobája magányában órákat töltött a házi feladatokkal, és volt, hogy hétvégén is tökéletesítgette azokat a barátaival való játék helyett.
Büszkeség és hála
A deszenzitizálás (a 4. szakasz, a feszültségoldás) során döbbent rá, hogy haragja mindvégig saját maga ellen irányult, az anyjával szembeni érzések elnyomva, testi tünetekben fejeződtek ki csupán. A munka előrehaladtával a szülő viselkedésével kapcsolatban megjelenő düh mellett erősödni kezdett a kislánykori énjével való együttérzés és nagyrabecsülés, hogy mindezek ellenére képes volt kimagasló teljesítményt nyújtani az iskolában.
A belső munkában magához öleli kislányrészét, képes megvigasztalni őt ebben a különösen kiszolgáltatott helyzetben, valamint a felnőtt magabiztosságával felelősségre vonni az anyját. Egy új asszociációban gyermekénjét kézen fogja, és elviszi a vidámparkba, ahol önfeledten játszhat.
A több ülésen keresztül zajló munka végére hálával vegyes büszkeség születik meg benne önmagával kapcsolatban, és a homlokában érzett lüktetés is megszűnik. Néhány hónap múlva Vera magabiztosan tud évértékelőt tartani a vezetői gárdának, és addigi legnagyobb bónuszát „pusztán” jóleső érzésekkel fogadja el.
Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus, EMDR practitioner
Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Szilágyi Liliánával és Szirtes Lilivel beszélgetünk a traumával való megküzdésről. További infók és jegyek itt.
