Nemzetközi lapszemle: 2025 karácsonyára már vége lehet a harcoknak Ukrajnában

Die Welt

Szankciók ide vagy oda, az idén 18-20%-kal nőtt az Európába irányuló orosz gázexport, ideértve a vezetékes szállításokat, valamint a cseppfolyósított gázt is, bár a képhez hozzátartozik, hogy a viszonyítási alap igen alacsony. Tavaly 28,3 milliárd köbméter érkezett csövön keresztül, ami 55,6%-os csökkenést jelent 2022-höz képest, ez évben viszont ez az adat nagyjából 32 milliárd köbméter.

Az 50 milliárd köbméternyi mennyiség fele Ukrajnán keresztül ért célba. A másik felét a Török Áramlaton keresztül továbbítják. Több folyékony gázt szállítottak hajókon is, a kivitel hozzávetőleg fele Európába irányult.

Az EU egyelőre nem kívánja beszüntetni az orosz gázvásárlásokat, de már kinyilvánította, hogy 2027-re megpróbál leválni az orosz energiahordozóról, mivel egyre többet vesz a norvégoktól, az Egyesült Államoktól és Katartól.

Independent

Vlagyimir Putyin még ráfaraghat arra, hogy a harctéri szokásoknak fittyet hányva karácsony első napján is folytatta a háborút, amivel kíméletlen erejét akarta demonstrálni. Harkivot több mint 70 rakétatalálat érte, egy ember meghalt, félmillióan maradtak fűtés nélkül. Jövőre bizonyosan véget érnek a harcok, de ez nem jelent majd olyan hatalmas katasztrófát Ukrajnának, mint ahogy az még egy pár hónapja látszott – fejti ki a vezércikk.

Viszont a tegnapi támadás csak még elszántabbá tette az ukránokat. Lehet, hogy Kreml ura kemény fickónak hiszi magát, de a háború nem sikeres. Az orosz csapatok csupán csigalassúsággal tudnak előrenyomulni, ugyanakkor a szankciók érzékenyen érintik a gazdaságot. A hadvezetés módja kapcsán most már az elvakultan hatalompárti sajtóban is rutinszerűen vetődnek fel kérdések.

Minden eddiginél távolabbinak tűnik a lehetőség, hogy Putyin a Győzelem napi parádét a Majdanon tartsa. Asszad bukása és Irán móresre tanítása után az orosz elnök elszigeteltnek és gyengének látszik. Mind jobban függ Hszi Csin-pingtől és Kim Dzsong Untól. Valójában Patyomkin-rendszer élén áll és a kudarc instabilitást eredményez.

Valahogy elszállt a cimboraság Trump és Putyin között. Oroszország visszatért ahhoz, amit a hidegháború idején hirdetett, hogy Amerika a fő ellenség. Az új elnök nem engedi át Ukrajnát simán a Kremlnek, engedményeket fog követelni és védi az Egyesült Államok érdekeit. Alighanem rájött, hogy jobb az, ha az ukrán természeti kincsek a világot szolgálják, semmint hogy az orosz kleptokraták kezére jussanak.

Az is látszik, hogy a Krím nem kerül vissza ukrán kézre, mint ahogy egynémely keleti területek sem, de Moszkva képtelen lesz magába olvasztani a szomszéd ország jó részét. Ám jövő ilyenkorra befejeződhetnek a bombázások és a Nyugatnak segítenie kell az ukrán újjáépítést, garantálnia kell Kijev biztonságát, akár a NATO-n belül, akár azon kívül.

Süddeutsche Zeitung

Egy neves német történész úgy látja: radikalizálódik az orosz történelemkép, ezt támasztja alá, hogy a Kreml visszatérően atomfegyverrel fenyegetőzik. Volker Weiß, akinek tavasszal jelenik meg új könyve a szélsőjobb történelmi- és geopolitikai elképzeléseiről, szoros összefüggésben a mostani háborúval, rámutat, hogy Moszkva az agresszió kezdete óta ügyesen rájátszik a nyugati félelmekre, legyen szó a menekültekről, az energiaellátásról, vagy a nukleáris csapásmérésről.

Még a Trump-kormányzat számára is igyekszik így megadni az alaphangot. A történelem során az atompóker általában kétféle módon nyilvánult meg: aki élt vele, az vagy azt próbálta elhitetni, hogy őrült, ezért minden kitelik tőle. A másik pedig hogy fokozza a válságot, de csak azért, hogy utána gyorsan befejeződjön a viszály.

A Kreml azt kívánja bizonyítani, hogy a világ két tömbre bomlott, a Nyugat a maga dekadenciájával pusztulásba visz, ezért Oroszország kénytelen feltartóztatni ezt a véget. Nyomul a nacionalizmus és a vallási fundamentalizmus ötvözete, és a legmagasabb helyről kapja meg az áldást, mert ezeket a gondolatokat az orosz államegyház is magáévá tette.

Kirill pátriárka már az invázió első évében ördögnek állította be a Nyugatot, ellenben az orosz nemzetet és hadsereget magasabb erő eszközének nyilvánította. Spirituális szintre emelte a háborút, mondván, hogy Oroszország világtörténelmi küldetést teljesít és ez minden erőfeszítést igazol. Ehhez persze tudni kell, hogy az Ortodox Egyház igényt tart az „orosz világ” néven ismert imperializmus szellemi irányítására.

A kulturpesszimizmusnak, a nacionalizmusnak és a vakbuzgóságnak ez a keveréke először a szélsőjobbot hódította meg, majd most már az orosz vezetést is hatalmába kerítette.