Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kapcsolataink mélységét a figyelmesség, az elfogadás, a megértés, illetve a szeretet mértéke határozza meg. Nézzük, hogyan látták a szeretetet a pszichológia legnagyobb elméletalkotói.
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” – írja a legmélyebb, isteni szeretetről Pál apostol a Szeretethimnuszban, amely nem pszichológia ugyan, mégis évszázadokra, sőt évezredekre meghatározta, hogyan gondolkodunk Európában erről az „érzelemről”.
Ezt a fajta, az Újszövetségben megfogalmazott szeretetet az ókori görögök agapénak nevezték. A magyar nyelvben a szeretet vagy szerelem szavakkal írjuk le, ha valaki vagy valami fontos a számunkra, az ókori görögöknek azonban külön szavuk volt a családi, rokoni szeretetre (sztrogé), a vendéglátó szeretetre (xénia), a vágyakozó szexuális szeretetre (erósz), a baráti szeretetre (filia), vagy a már említett önzetlen, elfogadó feltétel nélküli szeretetre (agapé).
A szexuális ösztön mellékterméke
Sigmund Freud, a pszichoanalízis bécsi megalkotója munkásságában hangsúlyos szerepet kaptak a negatív emlékek, a szexualitás és az agresszió tudattalanba rejtése vagy elfojtása. Mélylélektani vizsgálati módszerének lényege ezeknek az elfojtott emlékeknek, vágyaknak és ösztönöknek a tudatosítása.
Pszichoanalitikus elméletében azt mondja ki Freud, hogy a szeretet nem más, mint szexuális vágyaink kiélésének mellékterméke. Tehát egy beteljesült szexuális kaland után, ha a partnerünkben olyan tulajdonságokat fedezünk fel, amelyek nemcsak tetszenek, de belőlünk hiányoznak, akkor a szexuális vágyakozás, majd beteljesülés idealizált, túlbecsült szeretetté alakulhat át. Ennek a vágyakozó szeretetnek a csúcspontja a teljes egybeolvadás rózsaszín ködben, amikor olyan mértékű a másik fél „istenítése”, hogy a saját identitásunkat is hajlandók vagyunk elveszíteni azért, hogy állandóan a szeretett személlyel lehessünk.
Ez a szimbiózis Freud szerint szinte minden esetben a lélek bizonyos mértékű sérülésével jár az egyre mélyülő szeretetkapcsolatban, ahol már a szexuális vágyak is teljesen háttérbe szorulnak. Bár ez a vágyvesztés mindenképpen bekövetkezik Freud elméletében, azt azért leírja, hogy bizonyos esetekben az elmélyülő szeretetben az identitásvesztés helyett az egybeolvadás akár egyéni fejlődést is hozhat, ha a másikban felfedezett, áhított tulajdonságokat magunkévá tesszük.
Önmegvalósítás kontra megfelelés
Az 1950-es években létrejött humanisztikus pszichológia középpontjában az ember egyéni fejlődése és növekedése állt. Az irányzat képviselői mélyen hittek abban, hogy minden ember képes lehet a fejlődésre és képességei kibontakoztatására. A humanisztikus pszichológia célja segíteni az embereket, hogy felismerjék önmagukban kiaknázatlan képességeiket. Az irányzat egyik alapítója, Carl Rogers amerikai pszichológus úgy vélte, az önmegvalósítás szükséglete mellett a másik legjelentősebb – a viselkedésünket is befolyásoló – szükséglet a pozitív értékelés iránti szükségletünk, amely esetenként akár dilemma elé is állíthat minket.
Vegyük csak azt a példát, amikor egy jól menő családi vállalkozás vezetését az apa a fiára akarja hagyni, aki azonban tehetséges énekes, és sikeres zenei karrierről álmodik. A fiú célja és vágya tiszta és világos, mégis ott van a dilemma, hiszen szeretne megfelelni az apjának, szeretné megtartani a szeretetét és pozitív értékelését. A szeretetnek ezt a formáját, amikor mások szeretetét akkor nyerjük el vagy tarthatjuk meg, ha az elvárásoknak megfelelően cselekszünk, Rogers feltételekhez kötött pozitív értékelésnek nevezi. A legtöbb kapcsolatunkban ez a szeretet dominál, ezért önmagunk szeretete és pozitív értékelése is sok esetben feltételekhez kötött. A példánknál maradva tehát a fiú – ha korábbi tapasztalatai a feltételekhez kötött szeretetről szóltak – akkor fogja pozitívan értékelni és elfogadni magát, ha az apja kívánságait teljesítve a családi cég élére áll, annak ellenére, hogy ezzel nagy árat fizet, hiszen le kell mondania a saját céljáról.
Ugyanakkor, ha egy gyerek azzal a tapasztalattal nő fel, hogy a szeretet nem a cselekedeteitől függ és nem feltételekhez kötött, akkor önmagát is feltétel nélkül el tudja fogadni, és bátran el meri mondani az apjának a saját célját és vágyát, anélkül, hogy félnie kellene attól, hogy elveszítheti a szeretetét. A rogersi elméletben ez a feltétel nélküli pozitív értékelés.
A szeretet művészete
Lehetséges, hogy jól szeretni nemcsak a szexualitás mellékterméke vagy tudattalan „tapasztalati tanulás”, amikor a gyerekkori élményeinkből leszűrjük, hogyan kell viselkednünk, hogy szeressenek? Előfordulhat, hogy jól szeretni ugyanúgy meg kell tanulnunk, mint írni vagy olvasni?
Erich Fromm német filozófus és szociálpszichológus, az 1960-as évek második felében útnak induló transzperszonális pszichológia egyik képviselője A szeretet művészete című könyvében úgy fogalmazott, hogy az érett, cselekvő szeretetet bizony mindnyájunknak tanulnia kell. Az érett szeretet ugyanis nem passzív érzés, ahogy azt Freud leírta, és nem is a szexuális vágy beteljesülésének a hozománya, hanem éppen ellenkezőleg – állítja Fromm – aktív, tudatos cselekedetek sorozata, amely a szexualitásnak és az egybeolvadás vágyának az alapja és előfeltétele.
A szeretetbe nem beleesünk, hanem helytállunk benne, amiről szabadon dönthetünk. A passzív, szimbiotikus szeretetet éretlen szeretetnek nevezi Fromm, például amit egy kisgyerek érez az édesanyja iránt. Fejlődésünk során ez a kezdetleges érzelmi szeretet alakulhat át érett, tudatos döntéssé, illetve olyan produktív cselekedetek sorozatává, mint a törődés, a felelősségvállalás, a tisztelet és a törekvés a másik fél tárgyilagos, objektív megismerésére.
Az élet értelme
A szeretet az egyetlen módja, hogy megismerhessük és megérthessük a másik ember legalapvetőbb működését, gondolkodását és hitrendszerét – véli Viktor Frankl, a koncentrációs tábort is megjárt osztrák pszichiáter és neurológus. Ha képesek vagyunk nyitott szívvel fordulni mások felé, akkor olyan kincseket is felfedezhetünk, amelyekről esetleg ők maguk sem tudták, hogy a birtokában vannak. Ha őszinte szeretettel fordulunk a társunk felé, akkor igazi támasza lehetünk azon az úton, ahol felfedezheti és beteljesítheti rejtett képességeit és lehetőségeit – írja Frankl, a logoterápia és az egzisztenciaanalízis szülőatyja Mégis mondj igent az életre! című könyvében.
A szeretet útján haladva számos elméletről, gondolatról, olvashatunk pszichológiai, biológiai vagy akár evolúciós szempontból is. Mégis mi akkor a szeretet? Mindenkinek magának kell eldöntenie. Számomra az elvárás nélküli elfogadás, ami szárnyakat és erőt ad, és a legmélyebb poklokban is támaszként van jelen.
Szakács Anna pszichológus
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
