Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az érzelmi leválás, adott esetben a kapcsolat elvágása lehet a megoldás a nárcisztikus embertől való megszabadulásra – hangsúlyozták a HVG Extra Pszichológia magazin legutóbbi estjének résztvevői. Ahol szó esett arról is, hogyan lehet nárcisztikussá nevelni a gyereket, és mi az, ami még a legidillibb bimbózó szerelem idején is gyanút kell, hogy keltsen.
„Pont akkor akadsz horogra, amikor a lelkiállapotod is olyan, hogy különösen vágysz és fogékony vagy egy ilyen jellegű kapcsolatra” – magyarázta Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, miért sétálnak be sokan egy nárcisztikus személy csapdájába. A szakember A terapeuta esetei sorozatban megjelent, Egy nárcisztikus hálójában című új kötete kapcsán rendezett kerekasztal-beszélgetésen elemezte, miért nehéz egy ismerkedés során észlelni az intő jeleket. Merthogy az ismerkedési szakaszban a nárcisztikus fél idealizálja a másikat, olyasmiket mond róla/neki, amikre az már rég vágyott, és mindez „összecsúszik a kapcsolatok elejét jellemző eufórikus állapottal”.
Hol felemel, hol eldob
A baj csak az, hogy a nárcisztikus személy soha nem a partnerét szereti. Önmaga csodálatát növeli azáltal is, hogy ilyen „különleges ember” lett a párja. A vészcsengő azért szólalhatna meg mégis már ebben a korai szakaszban, mert a bókok, dicséretek, ígéretek indokolatlanul korán hangzanak el – folytatta a pszichológus a Budapest Music Center nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt. Akárcsak azok a – másik felet, a családját, a barátait, a munkáját értéktelenítő, becsmérlő – kijelentések, amelyek aztán nagyon hamar követik az első, idealizáló időszakot. A nárcisztikus ember ugyanis hol felemeli a partnerét (családtagját), hol eldobja, hiszen „mindig ingadozik az idealizálás és devalválás között”.
Mire azonban a szenvedő partner feleszmél, és már nem csak önmagát hibáztatja, addigra egyrészt függővé vált a kapcsolattól, élethelyzettől, másrészt „el kéne ismernie a saját sérülékenységét, ami sokszor nehezebb, mint beismerni a valóságot”. Így aztán – tapasztalja a szakember – nagyon sokan kínlódnak és ragadnak meg hosszú ideig egy rossz kapcsolatban, nehezen találják a kiutat.
Terhes családi örökségek
A helyzet még bonyolultabb, ha szülő-gyerek viszonyról van szó – tette hozzá az est másik beszélgetőpartnere, Bihari Viktória. Az ismert blogger és kreatívírás-oktató ezúttal szerzőként volt jelen, mivel a minap megjelent, Egy negyvenes szingli majdnem (!) elcseszett élete című új kötetében azt követi végig, hogyan ébredt rá, hogy az édesanyja nem tanult meg szeretni, és miként ismerte fel ebben a viselkedésben a nárcisztikus vonásokat, illetve mihez kezdett ezzel a terhes családi örökséggel.
Egy gyereknek persze sokkal nehezebb, mint egy felnőttnek, hiszen „beleszületik valamibe, amiről azt hiszi, hogy az a normális”, és sokáig észre sem veszi, hogy bántják. „Amikor aztán rájön, milyen nagy a baj, irány a kanapé, és lehet csengetni a terapeutának” – fogalmazott Bihari Viktória. Hosszú az eszmélési folyamat, amíg valaki felnőve lassan rájön, hogy milyen (és miért olyan) a családja. Ebben pedig különösen az a nehéz – egészítette ki Orvos-Tóth Noémi –, hogy mivel egy gyerek szeretne alkalmazkodni a környezete elvárásaihoz, általában elnyomja a valós énjét, lemond önmagáról. Egy alapvetően minden szempontból jól nevelt kliensének például – mesélte – pici kora óta nem volt szabad sírnia, „hisztiznie”, amiből azt tanulta meg, hogy miként kell „szabotálni az érzelmeit”.
De nemcsak az baj, ha a szülő nárcisztikus, hanem az is, mikor ő maga neveli nárcisztikussá gyermekét. Ehhez vezethet a pszichológus szerint, ha túlzott csodálat veszi körül a picit, és minden apróságért, a legkisebb elvégzett feladatért is ajnározva dicséri a környezete – ahelyett, hogy „csupán” józanul elismerné, amit jól tett. „Nehéz lehet, hogy ne told túl a nevelést” – ismerte el Bihari Viktória –, hozzátéve, hogy azért „a mi társadalmunkban nem a túldicsérő attitűd a jellemző, hanem inkább a bántalmazó”.
Harag, és mögötte a fájdalom
A kapcsolatainkban sérülünk, de kapcsolatban tudunk gyógyulni is – magyarázta Orvos-Tóth Noémi. Erre épül a terápia is, ami végső soron mindig arról szól – hangsúlyozta az író-blogger –, „hogy van valaki, aki komolyan vesz, aki figyel rád, és ennek következtében rájön az ember, hogy az élete nem elemi szinten van elcseszve, hanem újra lehet huzalozni, és nagyon szép fejlődési ívet bejárni”. Ehhez azonban adott esetben le kell tudni választani magát az életét megkeserítő nárcisztikus személyről. Akár a szüleiről is, ami a mi „zsidó-keresztény kultúrkörünkben különösen nehéz tud lenni”.
Sokszor maga a család nem hagyja, hogy átéljük a haragot, mint Bihari egyik ismerőse esetében, akit az apja molesztált gyerekként 15 éven át, ám később az anyja és nagyanyja elvárták, hogy a karácsonyt békés egyetértésben ünnepeljék. Mindenki a már felnőtt gyereket hibáztatta, az ő emlékeit, érzéseit vonta kétségbe, és „nem volt olyan opció”, hogy haragudhasson az apjára. Fontos a harag, a düh is – egészítette ki Orvos-Tóth Noémi –, de aztán fel is kell tudni fedezni a harag mögött meghúzódó fájdalmat, mert sokan ezzel, a saját sebezhetőségükkel már nem akarnak szembesülni.
No contact
A kérdésekre már felállva, a színpadon sétálgatva válaszoló beszélgetőpartnerek kifejtették, hogy akár a szülő-gyerek viszonyban, akár egy párkapcsolatban bizonyos esetekben (vagy bizonyos időszakokban) már csak a „no contact”, vagyis a kapcsolatok teljes megszakítása segít. Idáig is el kell azonban érzelmileg jutni, hiszen „az ember kapcsolatokra lett kitalálva, ezért nagyon nehéz ezekből kilépni, úgy érezhetjük, hogy belepusztulunk, még akkor is, ha tudjuk, milyen fájdalommal jár benne maradni” – fogalmazott a pszichológus.
A helyzet azért is bonyolult ilyenkor – tette hozzá az amúgy határozottan „amputációpárti” Bihari –, mert a nárcisztikus fél nagyon megijed, ha látja, hogy „eltűnik az őt feltöltő kis akkumulátora”, és a távozni szándékozó partnernek bedob mindenféle csalit (ígérget, hízeleg, fogadkozik, a másik kedvébe jár), csak hogy megtartsa. Ilyenkor nehéz „a valóságot megkülönböztetni a hamisságtól”. A bűvkörük olyan erős egyébként, hogy sokszor a családot, a barátokat is képesek meggyőzni, hogy az áldozat a bűnös, ő a hibás, ami még reménytelenebbé teheti a szabadulást.
Az elvághatatlan szál
Tovább bonyolíthatja a helyzetet, ha közös gyermeket nevelnek a párkapcsolatban – ismerték el az est vendégei. A gyerek ugyanis elvághatatlan szál, nem csoda, hogy vele olyan „jól” lehet zsarolni. A szenvedő félnek ilyen esetekben azonban tudnia kell, hogy a kicsi bizony sérülhet, sőt, valamilyen szinten mindenképpen sérülni is fog, ezért a legfontosabb, hogy ő mint egészséges szülő megfelelően támogassa, ő maga érzelmileg le legyen válva a nárcisztikus partnerről. Merthogy – summázta a beszélgetést Orvos-Tóth Noémi – „amíg újra meg újra azt a kérdést tesszük fel magunknak, hogy miért csinálja ezt velünk a másik, addig nem értjük igazán a kapcsolatot, nem értjük, hogy az egyetlen lehetőségünk, hogy elkezdjük megvédeni magunkat”.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, mely érzelmeinkkel, az érzelmi intelligenciával foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a Pszichológia Plusz párkapcsolati különszámmal. Aktuális számunkat meg is rendelheti.
