Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Kígyó, sárkány, lovag, kő, kristály: e tipikus álomtartalmak a tudattalanról üzenhetnek – állította Carl Gustav Jung svájci pszichiáter-pszichológus, a XX. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója. A közös képek ellenére úgy vélte, nincs olyan álom, amelynek egyetlen, univerzális magyarázata lenne.
A természeti népek világképében kitüntetett szerep jutott az álmoknak. Ausztrália különböző őslakos törzseinek mítoszrendszere szerint az ember kétféle idősikon létezik: az egyik a mindennapi idő, a másik a spirituális létezés síkja, az álomidő. Az angol Dreamtime kifejezésből fordított álomidő „minden megtörtént esemény története, a világegyetem magyarázata, az ember teremtése” – írta Kisdi Barbara, kulturális antropológus az Axis című vallástörténeti folyóiratban 2012-ben megjelent tanulmányában.
Ezekben a kultúrákban az álom tehát nem csak üzeneteket hordoz: a hagyomány szerint az egész világ és benne az ember az álomidő teremtménye, az álomidő mitikus lényei örökkévalók, a halandók pedig álmaikban, módosult tudatállapotokban és halálukkor léphetnek be ebbe az időn és téren túl létező világba.
Az ősi képek és a modern ember
Nem nehéz kapcsolatot találni az ausztrál őslakosok hitvilága és a lélektan elméletének egyik fontos XX. századi alkotója, a svájci Carl Gustav Jung analitikus pszichológiájának építőkövei – az álmokban megragadható kollektív tudattalan archetípusai – között. Az 1961-ben elhunyt Jung, aki esszéiben hivatkozik is az ausztrál őslakosok kultúrájára, úgy vélte, hogy a civilizációs folyamatban fokozatosan eltávolodtunk a lélek e mélyebb, ösztönös rétegétől. Ezek a rétegek nem vesztek el, csak a tudattalanba szorultak, és kerülő úton, főleg álomképek formájában nyilvánulnak meg.
Az ősi eszmékkel, mítoszokkal, rítusokkal rokonságot mutató álomtartalmakra már Sigmund Freud is felfigyelt terápiás praxisában. Ezeket az álmodó életéhez látszólag nem kapcsolódó tartalmakat archaikus maradványoknak nevezte, de nem fordított rájuk különösebb figyelmet; őt az álmokban áttételes formában megjelenő, elfojtott vágyak foglalkoztatták: az álomképekből szabad asszociációs módszerrel próbált eljutni a jelen tüneteit okozó elnyomott tartalmakig.
Szimbólumok, metaforák
Jung, aki pályája kezdeten Freud tanítványa és barátja volt, saját és páciensei álmainak tanulmányozása alapján szűknek találta a freudi álommegközelítést. Úgy vélte, az álmoktól nem ellépkedni kell – ahogy Freud a szabad asszociációval tette – hanem éppen azok tényleges, világos és látható tartalmát érdemes körüljárni és értelmezni. Hiszen az álom az álmodó lelkivilágának közvetlen kifejeződése; a tudattalan sajátos szimbólumokon, metaforákon keresztül üzen benne az elmének.
Ebben a megközelítésben kiemelt szerep jut az álomképek között rendre megjelenő, a személyes tapasztalatokra nem visszavezethető, ősi (Jung szóhasználatában „primitív”) motívumoknak: feltételezése szerint ezeket az archetipikus képeket a kezdetektől fogva hordozza az emberiség a személyes tudattalan alatt meghúzódó kollektív tudattalanban.
A tudattalan énrészek üzenetei
Jung álomértelmezése az emberi lélekről alkotott modelljének megerősítője. Ebben a modellben a felső szint a tudatos személyiség, alatta „található” a személyes tudattalan, még mélyebben pedig a kollektív tudattalan. Rendszerében az archetípusok közül a legfontosabbak a személyiség alkotórészeinek a megnyilvánulási formái: a persona, az én (ego), az árnyék, az anima vagy animus és a Selbst. Az én szerepe a tudatos és tudattalan személyiségrészek közötti egyensúly megteremtése, ebben az álmok a legfőbb segítői: a különböző személyiségrészek álmokban „üzennek” az énnek.
A persona a személyiség nyilvános része, az a „szerepszemélyiségnek” is nevezett énrész, amely a társadalmi érintkezést intézi. A mindennapi társas helyzetekben előkerülő különböző szerepeinket (lehet például az ember egyszerre gyerek, szülő, dolgozó ember, x ideológia és y vallás követője) képviseli, az alkalmazkodást, a beilleszkedést szolgálja. Jungnál ez a társas szerep nem jár negatív felhanggal: elmélete szerint az erős én rugalmas personával kötődik a külvilághoz, ha viszont valaki mereven rögzül egyetlen szerepében – például ha szinte kizárólag a hivatása határozza meg –, az gátolja a lelki fejlődést. Tipikus persona-álomszimbólumok az öltözködéshez kapcsolódó képsorok: a szerepdilemmák tükröződhetnek abban, amikor valaki álmában az alkalomhoz nem illő viseletben jelenik meg, vagy azon tépelődik, mit vegyen fel.
Az árnyék a tudattalan része, elfojtott vágyaink, hiányosságaink, gyengeségeink, ösztöneink gyűjtőhelye, a persona ellentéte. Az árnyékot a psziché sötét oldalának is nevezik, ahol a káosz, a vadság az úr. Jung úgy gondolta, hogy ilyen tendenciák mindenkiben jelen vannak, s ha valaki megpróbálja megismerni a saját árnyékát, gyakran szégyenkezve ébred rá olyan tulajdonságaira, amelyeket önmagában elutasít, másokban viszont felismer. Az ilyenfajta kivetítés egyik szélsőséges példája a homofóbia, amely számos kutatás szerint lappangó homoszexuális vágyakat takar. Az egyén az álmokon keresztül léphet kapcsolatba személyisége ezen elutasított részeivel – ezt Jung az árnyék tudatosulásának nevezte. Az álomban személyként megjelenve az árnyék azonos nemű az álmodóval, és jellemzően vele ellentétes státusú vagy habitusú; de felbukkanhat például a kígyó, a sárkány, a szörny és más misztikus alakok képében is.
Az anima a férfiben élő női, az animus a nőben élő férfitendenciák tudattalan megszemélyesítője, a valós én meghatározó képviselője. Egyaránt vannak jó és rossz tulajdonságai, amelyek – az árnyék jellemzőihez hasonlóan – kivetülhetnek másokra: a jungi elméletben így, a másikban felismerve a bennünk élő nőt/férfit, lobban fel a szerelem. Az anima és az animus a kollektív tudattalanhoz kötődik, és gyakran ölt testet az álmokban, mind szimbolikus formában – az animus például hős lovagként vagy éppen zsarnokként, az anima ősanyaként vagy istennőként –, mind konkrét alakban, általunk ismert férfi vagy nő képében.
A Selbst, amit magyar szövegekben mélymagamnak, ősvalónak is neveznek, a személyiség központi archetípusa, a tudatos és tudattalan motívumainak egyesülése. A Selbst a személyiség kiteljesedése, az árnyék, az anima/animus, a persona beépülés az énbe a személyiségfejlődés – ezt Jung individuációs folyamatnak hívja – önkiteljesedés során. Szimbolikus formája a kör, a négyzet vagy a mandala, a teljesség jelképe, de az álmokban gyakran megjelenhet kő vagy kristály alakjában.
Álmoskönyv helyett
Az archetípusok önmagukban nem megtapasztalhatók, csak áttételesen az őket képviselő szimbólumokban ismerhetők meg. Az egyszerű világmagyarázattal operáló ezoterikus guruk az archetípusok koncepcióját gyakran tálalják leegyszerűsített formában, a legközismertebb archetipikus alakok listájára – mint például az anya, az apa, a bölcs, a szélhámos, a szűz – szűkítve az elméletet, és hasonlóan járnak el az archetipikus eseményekkel (születés, halál, beavatás, szerelem), illetve motívumokkal (a teremtés, az özönvíz vagy a világvége) is.
Ilyen figurák és történések népesítik be a mítoszokat, a népmeséket, a vallási szövegeket, a műalkotásokat, és gyakran az álmokat is. Álombeli megtestesüléseiket azonban jelentősen befolyásolja a kulturális közeg és az egyéni tanulás. A témáról szólva Jung és követői mindenhol hangsúlyozzák, hogy a személyes szimbólumokhoz hasonlóan a gyakran felbukkanó, ősi képeket is mindig magában az álom kontextusában kell értelmezni.
Nincs olyan álom, amelynek egyetlen, univerzális magyarázata lehetne, az álomszimbólumok sosem értelmezhetők az őket álmodó személytől függetlenül. Ha jobban megismernénk önmagunkat, ne az álmoskönyvet kérdezzük, hanem próbáljuk feltárni, hogy számunkra mit jelent az álmunk tartalma; például hogy mit éreztünk közben, ki volt ott velünk, milyen környezetben voltunk.
Álmok álmodói
Ahogy a praxisa során állítólag 80 ezer álmot feldolgozó Jung 1961-es utolsó, A tudattalan megközelítése című tanulmányában írja: „egyszerűen ostobaság […] az álomértelmezéshez készen kapható, rendszerbe foglalt útmutatót [használni], amelyet mint egy kézikönyvet előveszünk, és a különleges szimbólumokat kikeressük benne. Egyetlen álomszimbólum sem választható el az egyéntől, aki álmodja, és egyiknek sincs meghatározott, konkrétan egy értelmezése. Az emberek oly mértékben különböznek abban, ahogy a tudattalanjuk kiegészíti vagy kompenzálja a tudatos psziché működését, hogy lehetetlen biztosnak lenni afelől, mennyire lehet egyáltalán osztályozni az álmokat és azok szimbólumait.”
Kugler Judit pszichológus
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
