Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Világszerte nagy divatja van a visszaemlékezéseknek, különösen az ezredforduló óta se szeri, se száma a megjelent élettörténeteknek.
„Az élet nem az, amit megélünk, hanem az, amire emlékezünk, és az, ahogy emlékezünk rá, ahogy elmeséljük” – vélte Gabriel García Márquez. Ha lehet is vitatkozni a Nobel-díjas kolumbiai író bon mot-jával, azt mindannyian érezzük, hogy sok igazság van benne. Egyre több szakember hangsúlyozza: bárkinek hasznára válhat az az írási és szellemi folyamat, ami egy visszaemlékezés összeállításával jár. Az ezzel a témával foglalkozó irodalomból kiemeltünk hét érvet, ami azt támasztja alá, miért lelhet lelkileg, szellemileg vagy személyiségfejlődésünk szempontjából hasznos a memoárunk megírása.
1. A visszaemlékezés segít megtalálni a „sztorit” az életünkben.
Életünk folyamata – akár „menet” közben, akár visszagondolva rá – sokszor csak örömteli, fájdalmas, közömbös vagy éppen nehéz élethelyzetek sorozataként jelenik meg számunkra. Ha azonban komolyan elkezdünk foglalkozni vele, végiggondoljuk a nagy fordulópontokat, a nagy csalódásokat, a gyerekkor és az ifjúkor botlásait, tanulságait, a felnőtt életünk útkereséseit, karrierjét, akkor hirtelen olyan történetté áll össze, amelynek íve, értelmes, tanulsága van. És ennek korántsem csak egy megírandó könyv szempontjából van jelentősége, hanem azért is, mert egy valahonnan induló és valamerre tartó történetet sokkal könnyebb megérteni, ezáltal pedig irányítani, befolyásolni (esetleg új, jobb pályára állítani). Ez utóbbi lehetőségek persze elsősorban akkor nyílnak meg előttünk, ha nem a 80. születésnapunk után kezdünk bele a memoárba…
2. Terápiának sem utolsó, ha felülről nézzük az életünket.
Abból, hogy összerendezzük és végiggondoljuk az életünket, automatikusan adódik, hogy szinte kívülállóként, „felülről” is tekintünk rá. Ez pedig nemcsak ez előző pontban említettek miatt jó, hanem azért is, mert így távolságot tudunk tartani az átéltektől, akár jó, akár rossz dolgokról legyen szó. Szinte már közhely, hogy a lelki gyógyulás folyamata elsősorban azon múlik, mennyire tudunk kitörni a sérüléseken, megaláztatásokon való állandó rugózásból, és helyette felülről szemlélni azokat. Mint azt Louise DeSalvo New York-i irodalmár és kreatívírás-oktató könyvében megfogalmazta: „az írás élesztőként hat az életünkre”, hiszen az érzelmek, fájdalmak újragondolása, újraélése egyszersmind át is formálja azokat.
3. A memoárírás növeli az önbizalmat.
Ha már terápia, érdemes azt is felvetni, hogy önmagában az írás, de különösen a memoárírás minden esetben az önmagunkba vetett bizalom jele. Amikor ugyanis összefoglaljuk a nyilvánosság számára az életünk eseményeit, az ebből leszűrhető tanulságot, a minket ért negatív és pozitív hatásokat, az annak a jele, hogy hiszünk benne: mindez mások számára értékes lehet. Az önbizalom növekedése pedig – öngerjesztő folyamatként – megváltoztathatja az életünkhöz való hozzáállást is, és új, kreatív energiákat szabadíthat föl.
4. Az írás erősíti az immunrendszert.
Igen, nem tévedés, bármennyire is furcsán hangzik, de az írásnak tudományosan kimutatott jótékony hatása van az immunrendszerre. Legalábbis ezt állítja a kutatásaira hivatkozva James Pennebaker amerikai szociálpszichológus. Szerinte, ha valaki az érzelmeiről, az őt ért stresszről ír, azzal fokozottabb működésre készteti az immunrendszerét. A múltfeltáró írás és az immunrendszer „turbófokozatba” kapcsolása közti összefüggést egyébként asztmás, reumás, sőt HIV-vírussal fertőzött emberek esetében is ki tudták mutatni. A szociálpszichológus úgy véli, az írás, az önmagunkról való írás ezért a pszichoterápiákhoz mérhető hatást is kifejthet.
Nem véletlen azonban a feltételes mód, hiszen nem lehet receptre felírni ezt a terápiát, ráadásul igen eltérő lehet a kiváltott reakció is. Ettől függetlenül, ha csak arra gondolunk, hogy a múlt negatív élményeinek feldolgozása, a szembenézés milyen komoly lelki terheket vehet le az ember válláról, reálisnak tűnik, hogy ennek számottevő fiziológiás hatása is lehet. Ahogyan azt például más kutatások bebizonyították: a traumatikus élményekről való írás jelentősen csökkentheti a magas vérnyomást is.
5. A memoár szellemileg fitté tesz.
Mint szellemi erőfeszítést igénylő feladat, nemcsak a keresztrejtvény, hanem az írás is javítja a szellemi teljesítőképességünket (vagy lassítja annak leépülését). Egy halom kutatás bizonyította az elmúlt időszakban, hogy az írás különféle fajtái, például a naplóírás, de különösen a saját érzelmeink és gondolataink leírása milyen jótékony hatással van az agy működésére. Egyebek mellett javítja a memóriát, fejleszti a kritikai gondolkodásmódot, következésképpen pedig segít a céljaink hatékonyabb megvalósításában.
6. Történetek, amelyeket csak mi mondhatunk el.
Mindenkinek vannak olyan családi történetei, amelyekre (már) csak ő emlékszik vagy ő tudja igazán autentikusan elmesélni. Könnyen lehet, hogy átéltünk olyan történelmi pillanatokat, amelyeket – legalábbis a mi nézőpontunkból, a mi pozíciónkból, a mi háttérismeretünkkel – senki más nem tud megosztani. De az életünk során gyűjthettünk olyan szakmai és élettapasztalatokat, amelyeket csak mi tudunk átadni (és ehhez nem kell feltétlenül egy nagy céget vezetni). Kár lenne ezeket a mi sajátos nézőpontunkat, élményeinket veszni hagyni.
7. Az írás gyógyítja az olvasóját is.
Végül szakemberek fontosnak tartják megemlíteni, hogy az írás nem csupán a szerzőjének válhat hasznára, hanem legalább annyira az olvasójának is. És itt nem csupán az előbb említett szakmai tapasztalatokra vagy egyedi történelmi élményekre gondolnak, hanem például a fájdalmas, traumatikus eseményekre is. Így a fájdalom, a velünk történt igazságtalanság, a megalázó helyzetek, a visszaélés vagy más megrázó élmény történetté válva mások számára is mozgósító hatású lehet. Hogy ne tűrjenek el hasonlót, esetleg tegyenek azért, hogy ilyesmik ne történhessenek meg velük, másokkal. Kicsit olyan hatása lehet így egy jó memoárnak, mint egy vízbe dobott kőnek, amelynek a hullámai messze terjednek.
Illényi Balázs
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
