Plázs hvg.hu 2014. szeptember. 01. 14:03

Ha lesokkolnak, így leszel gyönyörű!

Az egész – bizonyos szempontból – olyan, mint egy rossz vicc: portrét fotózni a sokkról. De aztán művészet lesz belőle azzal, hogy az eszközpark és az alkotó másként közelít a témához, mint eddig bárki más. Ez meg egy kis fricska Patrick Hall titka.

Patrick Hall portréfotós úgy gondolta, leszámol szakmája legnagyobb közhelyével, és igenis, olyan képeket készít tucatjával, melyen az alanyai éppenséggel egyáltalán nem érzik jól magukat. Vett egy elektromos sokkolót, beállította 300 ezer Voltra, és a nagysebessgű kamerája előtt meztelennek látszó embereket a kontaktus létrejöttének pillanatában örökítette meg.

Ezeken a képeken például rendre azt a pillanatot örökítette meg, ahogy a kamerája előtt álló, meztelen (vagy annak látszó) emberek egy elektromos sokkolóval érintkeznek.

fstoppers.com

Az fstoppers produkciója tulajdonképpen a tavalyi Lars Von Triers filmhez, A nimfomániáshoz készült orgazmusképek fricskájaként is értelmezhető.

fstoppers.com

"Összességében az egész fotózás óriási siker volt. Le tudtam fényképezni nagyjából 100 embert egyetlen este, és így azonnal létrejött egy teljesen egyedülálló portfólió" örvendezett Hall. És hogy mi volt a kulisszák mögött? Nos, arról is feltöltött egy videót a YouTube-ra:

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.