Plázs hvg.hu 2014. július. 08. 11:12

Elefántok fognak megmártózni a Balatonban

Július 12-én a Cirkuszok éjszakája keretében Balatonlellére látogat a német Casselly cirkuszi család és négy afrikai elefántja, hogy közösen fürdőzhessenek a magyar tengerben. Dél körül ingyen megnézhetjük a nem mindennapi strandolást.

Idén nyáron másodszorra rendezik meg a cirkuszművészetet népszerűsítő Cirkuszok éjszakája rendezvénysorozatot. A rendezvény nem csak az esti órákra korlátozódik. Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója hatalmas látványossággal várja a publikumot már a délelőtt folyamán is Balatonlellén. A látogatókat a cirkusz jubileumi gálaműsorában szereplő, a világ legjobb akrobatikus elefántszámát bemutató hétgenerációs cirkuszi Casselly család és négy afrikai elefántja, Mambo, Namda, Kimba és Tonga szórakoztatja majd, akik az ízletes gyümölcstálak elfogyasztása után először mártózhatnak meg a tó vizében. A csorda 11 órakor indul el a Nemzeti Cirkusz sátrától a BL Bavaria Yachtclubba, így várhatóan a déli napsütésben hűsítő élményben lesz részük az elefántoknak és a nézőknek egyaránt.

Wildlife SOS UK

Tavaly nyáron, az első Cirkuszok éjszakáján szerveztek már hasonló eseményt a Balaton partján, akkor Szandra, a Magyar Nemzeti Cirkusz 36 éves indiai elefántja látogatott el a strandra. Az elefántlány futkározott, lakmározott a neki készített gyümölcstálból, sőt, egy vállalkozó kedvű férfi néző közreműködésével a cirkuszi világ régi attrakcióját, a "borotváló elefánt" számot is bemutatta. Szandra 4700 kilós súlya ellenére azonban szégyenlős volt, így végül csak a parton sütkérezett, és nem mártózott meg a Balatonban.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.