Plázs MTI/hvg.hu 2014. április. 01. 11:19

Zsebükbe kell nyúlnia a Dubajba utazóknak

Az új rendelkezés értelmében az ötcsillagos luxusszállodák szobaárai 5,50 dollárral, a négy- és háromcsillagosoké 4,10, illetve 2,72 dollárral növekednek éjszakánként. A két- és egycsillagos hotelek vendégeinek pedig 1,9 dollárral kell többet fizetniük.

Turisztikai adót kell fizetniük ezentúl a szállodavendégeknek Dubajban. Az új rendelkezés értelmében az ötcsillagos luxusszállodák szobaárai 5,50 dollárral (1200 forint), a négy- és háromcsillagosoké 4,10, illetve 2,72 dollárral növekednek éjszakánként. A két- és egycsillagos hotelek vendégeinek pedig 1,9 dollárral kell többet fizetniük.     

A turisztikai adót mindössze négy hónappal azután vezették be, hogy a világkiállítások 19. század óta íródó történetében az első közel-keleti városként Dubaj nyerte el a 2020-as expo rendezési jogát. Az Egyesült Arab Emírségekben lévő város 611 szállodája tavaly összesen 11 millió turistát fogadott, míg 2012-ben ez a szám 9,96 millió volt. Dubaj célja, hogy 2020-ra megduplázza a turisták számát, elérve a húszmillió főt.

AFP / Karim Sahib

Az uralkodó, Mohammed bin Rasíd al-Maktúm sejk ebből a célból rendelte el száz szálloda megépítését egy újonnan tervezett és saját magáról elnevezett "városon belüli városban".

Március 22-étől egyébként eltörölték az előzetes vízumigénylést 13 uniós tagország - így Magyarország számára is -  az Egyesült Arab Emírségekben. Az eddigi szabályozás szerint nem volt lehetőség a határátlépéskor felvenni a vízumot, hanem azt előzetesen kellett igényelni. A döntés értelmében már mind a 28 EU tagország állampolgárai beléphetnek az Egyesült Arab Emírségekbe vízum előzetes igénylése nélkül.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.