2014. március. 17. 13:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 17. 15:29 Plázs

Még vizsgálják, mitől állt le az első beültetett műszív

Nem végeznek több műszívbeültetést, amíg meg nem találják az első beültetett műszív leállásának és a páciens halálának okát – jelentette be a készüléket fejlesztő francia Carmat cég egyik alapítója.

Az első páciens március 2-án, december 18-ai műtétje után két és fél hónappal halt meg Párizsban. Az operáció előtt a szíve annyira rossz állapotban volt, hogy már nem tudott elegendő vért pumpálni a szervezetébe, orvosai szerint néhány hete, talán csak pár napja volt hátra.

Az átültetésre váró betegek kiválasztása nem maradt abba, de többet kell tudnunk az első páciens haláláról, mielőtt a következő műszívet beültetjük – mondta Philippe Pouletty, a Carmat egyik főrészvényese, a Truffle Capital vezérigazgatója egy rádióinterjúban. Azzal nem értett egyet, hogy rövidzárlat okozta volna a műszer leállását.

A műszívet feltaláló francia sebész, Alain Carpentier azt közölte a Journal du Dimanche francia hetilappal, hogy a készülék hirtelen állt le: rövidzárlat volt, ez pedig olyan szívmegállást eredményezett, mintha a páciens saját, beteg szíve szenvedett volna végzetes rohamot.

A Carmat műszere a szív pótlására készült, élettartamát legfeljebb öt évre tervezték. A felhasznált biológiai szövetek és szenzorok a természetet igyekeztek utánozni. Azoknak a halálos betegeknek az életét kívánják vele meghosszabbítani, akik nem reménykedhetnek szívátültetésben, mert túl idősek, donorból pedig túl kevés van.

Carpentier rámutatott, hogy mérnökeik "éjjel-nappal" dolgoznak a hiba feltárásán. Miután "valószínűleg néhány héten belül" befejezik a vizsgálatokat, a következő transzplantációról független bizottság dönt. Emlékeztetett, hogy az első teszteken 30 napos működésre törekedtek, a beteg pedig két és fél hónapig élt a műtét után. Újabb transzplantáció akkor lehetséges, ha találnak a kritériumoknak megfelelő pácienst.

Röviddel az első transzplantált beteg halála és 75 nappal a beültetés után a Carmat azt jelentette be, hogy folytatják a klinikai teszteket. Chrisitian Latrémouille, az operációt végző sebész szerint a programot nem állították le, mert a "készülék általános koncepciója jó". 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.