Nagyon sok minden történt velünk, ez derült ki az 13. ARC-pályázatból, amelynek díjazottjai frappáns megfogalmazásukkal, talányosságukkal és brutális őszinteségükkel győzték meg a zsűrit. A kiállítás ma nyílik a szokásos helyszínen, az 56-osok terén, a hvg.hu megkérdezte a nyerteseket, és a HVG különdíjasát.
„Rosszkedvűek vagyunk. A felnőtt társadalom hajlamos azt állítani, hogy erről más tehet. Szerintem pedig mi magunk tehetünk róla” – ez a személyes hozzáfűznivalója Frenyó Teodórának az iskolatáblára példásan felírt pesszimista ábécéhez, mellyel megnyerte a 13. ARC-pályázat fődíját. A 38 éves reklámszakembernek ez volt a válasza a plakátpályázat idei kérdésére: "Mi történt velünk?".
A második helyezett, 29 éves kommunikációs tanácsadó, Szabó Eszter Judit viszont a Hősök tere megcsonkításával szeretné felhívni a figyelmet a magyarok állapotára. Plakátja sokféleképpen értelmezhető, a zsűri először a jelenlegi politikai helyzetre értette, hogy a milleniumi emlékmű árkádjai alól kifogytak a hősök, és egyetlen vezér maradt. „Azt mondják, olyan ez a kép, mint az a tintapacás pszichológiai teszt, több olvasata van, és ez szerintem egyáltalán nem baj. A címmel szerettem volna hangsúlyozni, a számomra legfontosabb gondolatot” – mondja az alkotó, aki a Szózatból vett sorból merített ihletet. „Az nem lehet, hogy annyi. Az emberek panaszkodnak, keseregnek, acsarkodnak, és mintha megfeledkeznének róla, sokan küzdöttek azért, amit mi most leszólunk, pedig ezt kaptuk, ez a mi felelősségünk.”
Hogy kinek a dolga tenni valamit normális társadalomért, azt a harmadik helyezett kettőse brutálisan fogalmazta meg a fehér osztályterem közepén vértócsába fagyott széket ábrázoló képével. Gáspár Attila és Dobi Nóra a gyermekbántalmazást választotta témájául: „azt akartuk megjeleníteni, hogy mindenkire vonatkozik a családon belüli erőszak, és nem szabad ráhagyni az áldozatokra, a családokra. Aki észreveszi, annak cselekednie kell!”
Az, hogy idén több mint 1400 pályázat érkezett a plakátkiállításra, jelzésértékű. Frenyó Teodóra már nyolc éve folyamatosan küldi be munkáit, egyszer különdíjat kapott, sokszor volt kiállító, és most először ért el helyezést az ötletével. "Számomra felér az elismerés egy grafikai Oscar-díjjal" – nyilatkozta a saját ügynökségét vezető szakember, akinek az első hely nem csupán dicsőség, hanem referencia is. A Gáspár–Dobi párosnak is fontos volt a szakmai presztízs: "már azt nyereménynek fogtuk fel, hogy kiállítják a képünket. Ez egy jel arra, hogy szakmailag jó úton haladunk." Szabó Eszter Juditnak azonban nem volt más célja a művel, mint az elgondolkodtatás: "hisz mostanában olyan kevés gondolat van!"
Az 56-osok terén pénteken nyíló szokásos szabadtéri kiállításon viszont újra el lehet merengeni az elmúlt évek társadalmi, politikai és gazdasági történéseiről. Frenyó Teodóra szerint az ARC-kiállítás a szabad véleménynyilvánítás olyan fóruma, ami páratlan Magyarországon: "A gondolkodó ember fóruma, nem kell hozzá belépő" – ez arra is vonatkozik, hogy a technikai felkészültség sokkal kevésbé fontos a találó üzenetnél. Így lehet, hogy a második helyezetnek semmi köze a grafikához, a technikai kivitelezéshez ezért egy barátját, Kun Dávidot kérte fel. "Én a munkám folyamán inkább szövegekkel foglalkozom" – mondja Szabó Eszter Judit, aki szerint azért lehet hatásos a kiállítás, mert "egységnyi idő alatt odamegy bizonyos embertömeg, és gondolkodik arról, ami körülveszi őket, és erre egyre kevesebb hely és szituáció adódik".
A bátor és kritikus megnyilvánulások egy kis kreatív forradalmat generálnak, de Frenyó azt is kiemeli, hogy a hangtalanságában van a bája. "Nem kell felemelni a hangot, mégis üt", mármint egy-egy plakát, mely tabut döntöget. Esetleg nevettet, bár az idei felhozatalra korántsem jellemző a könnyed humor.
Harapós kézfogás |
A HVG különdíjasa egy 26 éves diák a BKF tervezőgrafika szakán, és megalkotta a tökéletes címlapfotót a kiírásban szereplő kérdésre. A kézfogást vicsorgó fogakkal kombinálta Faniszló Ádám, aki tavaly találkozott először a kiállítással, idén pedig, amikor meglátta a szlogent, rögtön bevillant neki az ember embernek farkasa mondás, ami szerinte a magyarokra különösképpen igaz. |
Az ARC egyik szülőatyja, Bakos Gábor a hvg.hu-nak elmondta, a szokatlanul sok beérkezett pályázat arra utal, hogy "most is van történés elég, és vannak határozott narratívák is: túlságosan egyértelmű dolgok történnek körülöttünk, melyek mellett nem lehet elmenni szó és kép nélkül". Ezek közül a legmarkánsabb a trafikmutyi-őrület. "A nemzeti dohányboltok elosztása, de az emigráció is sok pályamunkát ihletett. Ezért a zsűri úgy döntött, hogy egyes kiemelkedő megoldások mellett, amelyeket külön kiállítunk – pl.: Három gyerek, három szoba, négy kerék, öt trafik, vagy Itt hamarosan bicska nyílik – az e témákban beérkezettek közül a legjellemzőbbeket összegyűjtve, egy-egy óriásplakát felületen mutassuk be".
A szervezők ugyanígy, gyűjtőplakáton fogják bemutatni az úgynevezett „egysoros” poénmegoldások egy részét is.
Két olyan plakát is érkezett, amin csak egy nyíl látható, azzal a felirattal, hogy a szomszéd plakát szar. "Ez tökéletesen beleillik a kiírásunkba: a magyarokra sajnos igen jellemző még, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene" – mondta Bakos Gábor.
ARC 2013 - díjazottak |
Fődíjas: Frenyó Teodóra 2. helyezett: Szabó Eszter Judit és Kun Dávid 3. helyezett: Dobi Nóra és Gáspár Attila Borz-díjas (a legpimaszabb plakát díja): Oliver Sin MagNet Közösségi Bank Legerősebb Társadalmi Üzenet díja: Glázer Attila Magnet Bank civil különdíja: Magyar Vakok és Gyengénlátok Országos Szövetsége HVG „címlaptömörségű alkotás különdíja: Faniszló Ádám Hammer Solutions reklámszakmai különdíja: Wollak Péter
|