2013. július. 17. 13:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 17. 13:28 Plázs

5 milliót adott a kormány: új műszereket kapott a SOTE szülészete

A kismamák és az újszülöttek biztonságát szolgáló eszközöket szerzett be a Semmelweis Egyetem I. számú szülészeti és nőgyógyászati klinikája kormányzati támogatásból.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy noha a Korszerű Szülészetért és Nőgyógyászatért Alapítványnak adott 5 millió forint nem egy hatalmas összeg az egészségügyben, mégis szerették volna segíteni az intézmény koraszülött gyermekekért folytatott küzdelmét.

Rigó János, a klinika igazgatója ismertette, olyan készüléket vásároltak, ami lehetővé teszi, hogy ikerterhesség során egyidőben észleljék a magzatok szívműködését és figyeljék a magzatok méhen belüli állapotát. Emellett valamennyi szülőszobába olyan rendszert építettek ki, amely segíti a szülő nők gyógyszereinek, infúzióinak pontos adagolását – tette hozzá.

Az igazgató tájékoztatása szerint a klinikán volt a legtöbb szülés az elmúlt öt évben Magyarországon, és miután minden ötödik újszülött koraszülött, így kulcsszerepük van az ellátásban. Kitért arra is: a koraszülések hátterében az egészségügyi okokon túl gyakran szociális okok vannak.

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.