Kiválasztották a Költözz Egerbe pályázat két győztesét. Egy budapesti pár élvezheti egy hónapig Eger vendégszeretetét.
Balizs Kata és Horváth Ders Eger új lakói. A fiatal pár egy hónapig élvezheti Eger vendégszeretetét - közölték a Költözz Egerbe! pályázat szervezői.
A pályázat nyertesei - mint arról beszámoltunk - július 20-a és augusztus 20-a között egy hónapig élvezhetik a város vendégszeretetét.
A felhívásra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy élményeiket megosztják az egész országgal.
Jelentkezni 1 perces video feltöltésével lehetett, melyben kreatív módon kellett megmutatni miért szeretnének Egerbe költözni.
A jelentkező videobloggerek közül 15 párost hallgatott meg az ötfős zsűri – Rázsi Botond, Eger alpolgármestere, Saxinger Veronika, kommunikációs és marketingreferens, turisztikai koordinátor, Herczeg Flóra énekes, Fesztbaum Béla Jászai-díjas színész, valamint Barna Béla főiskolai tanársegéd (EKF), turisztikai újságíró.
A kiválasztott budapesti pár négy héten át vesz részt a város mindennapjaiban.
Videós, képi és szöveges beszámolókkal jelentkeznek Eger nyári fesztivál forgatagából, így kalauzolva a programok iránt érdeklődőket saját élményeiken keresztül. A beszámolók a Költözz Egerbe blogon olvashatók majd.
Bárki találkozhat velük személyesen is az Egri Strandfesztiválon, részt vehet a nyertesekkel a Gárdonyi Géza születésnapjához kapcsolódó Irodalmi Fesztiválon, együtt mulathat a párossal a Végvári Vigasságokon, vagy ihat egy pohár bort velük a hűvös pincék egyikében.