Így viszik el a fejlődő országokba a lombikbébi-programot
A korábbi költségek töredékébe kerülhet a mesterséges megtermékenyítés abban a laborban, amelyet a fejlődő országoknak fejlesztettek ki belga tudósok. A kutatók hétfőn egy londoni konferencián mutatták be a labort, amelyben a megtermékenyítés 200 euróba kerül: ez az összeg 10-15 százaléka annak, amit eddig fizetniük kellett a gyermekre vágyó pároknak.
A technikát már tesztelték Belgiumban. A sikeres terhességre való esélyek a szakértők szerint hasonlóak a drágább laborokban elért eredményekhez.
A mesterséges megtermékenyítést végző leegyszerűsített laborokban lemondtak az embriók számára kialakított mesterséges széndioxid-inkubátorról, az orvosi gázok bevezetését szolgáló külön rendszerről és a levegő tisztításáról.
Míg a fejlett országokban egy labor kialakításának költsége másfél és három millió euró között mozog, az újonnan kifejlesztett labor költsége kevesebb mint 300 ezer euró. A labort a Reprodukció és Embriológia Európai Társaságának éves ülésén mutatták be Londonban.
A fejlesztők szerint eddig 12 olyan baba jött világra, akinek az embrióját az új laborban hozták létre.
"Első eredményeink bebizonyították, hogy a fejlődő országok számára kialakított leegyszerűsített rendszerek megfizethető és sikeres megoldást nyújtanak a meddőség kezelésére, ha már a lombikbébi-beavatkozás az egyetlen lehetőség. Ez áttörés az emberi jogok, az egyenlőség és a társadalmi igazságosság terén. A terméketlenség a fejlődő országok egyik leginkább elhanyagolt egészségi problémája" – hívta fel a figyelmet Elke Klerkx, a belgiumi Genkben lévő kutatóközpont munkatársa.
A lombikbébi-beavatkozáskor a petesejtet egy kémcsőben termékenyítik meg a spermiummal. Az így kialakuló embriót beültetik az anyaméhbe. Az 1978-ban született első lombikbébi, Louise Brown világrajövetele óta már több mint ötmillió gyermek köszönheti életét a mesterséges megtermékenyítésnek.
A fejlődő országokban a magas költségek gátolnak meg sok nőt abban, hogy igénybe vegye a technikát, márpedig sok fejlődő országban megbélyegzik azokat az asszonyokat, akik nem tudnak gyermeket világra hozni.