2013. április. 03. 08:52 dehir.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 03. 11:19 Plázs

Már heti ötször indul repülő Debrecenből Londonba

Heti háromról ötre nőtt a londoni járatok száma, ezzel együtt változott az eindhoveni és a milánói repülőgépek menetrendje Debrecenben.

2012 júniusa óta hetente háromszor repülnek a Wizz Air gépei Debrecen és London között. A londoni járattal több tízezren utaztak már eddig a brit főváros és Debrecen között a légitársasággal, április elsejétől pedig heti ötre növelték a járatok számát.

A korábbi keddi, csütörtöki és szombati napok helyett hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap repülnek a Wizz Air gépei Londonba, minden nap 11 óra 35 perckor van a felszállás.

A londoni pluszjáratok befolyásolják a tavaly decemberben elindult eindhoveni és milánói járatok menetrendjét is. Eindhoven és Debrecen között ezután is szombaton és kedden közlekednek majd a gépek, de az eddigi 11 óra 25-ös indulási időpont 11 óra 40-re változott.

A milánói járatnál az indulási napok is változnak. Eddig vasárnap és szerdán repülhettek az utasok az olasz nagyvárosba, most viszont kedden és szombaton, mindkét nap 10 óra 30 perctől, de csak április 26-ig. Onnantól leállítják ugyanis a milánói járatot, és helyette heti kétszer Dortmundba lehet majd légi úton eljutni Debrecenből. A gépek péntekenként és hétfőnként indulnak majd, mindkét napon 15 óra 45 perctől – olvasható a dehir.hu-n.