2012. október. 12. 21:07 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 12. 21:04 Plázs

Jelentősen drágább lett a svájci üdülés

Az erős frank megdrágította a svájci üdüléseket, a vendégéjszakák száma 3,2 százalékkal csökkent a nyári időszakban, és a bevételek is hasonló mértékben mérséklődtek; a magyar vendégek svájci vendégéjszakáinak száma ugyanakkor szerény mértékben emelkedett - mondta Urs Weber, a Schweiz Tourismus Ausztriáért és Magyarországért felelős vezetője pénteken.

Urs Weber úgy vélekedett, meg kell próbálkozniuk azzal, hogy  ügyfeleiket nem az árak csökkentésével, hanem több szolgáltatás nyújtásával tartják meg.

Urs Weber kiemelte, hogy a távoli piacokról - Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és Délkelet-Ázsiából - egyre nagyobb az érdeklődés a svájci üdülések iránt, ezeken a területeken fokozták is a marketingtevékenységet. A BRIC-országokból érkezők által Svájcban töltött vendégéjszakák száma közel 9 százalékkal nőtt augusztus végéig, s a szakember szerint két év alatt a 11,5-12 százalékos emelkedést is el lehet érni.

A legfontosabb piacok azonban továbbra is a szomszédos országok valamint az Egyesült Államok - tette hozzá -, a forgalom 80 százalékát még mindig ezek a piacok adják.

Svájc turisztikából származó bevételei a szakember szerint csökkentek ugyan, de nem drámai mértékben. Úgy vélekedett, hogy ez a trend az év hátralévő részében is megmarad, a jövőt illetően azonban optimisták, bíznak abban, hogy 2013 második felében, illetve 2014-től újra fellendülés jön. Nemcsak a beutazók számára drága Svájc, hanem a helyiek számára is, akiket speciális ajánlatokkal igyekeznek belföldi utazásra csábítani.

A magyar relációból az idén augusztus végéig mintegy 25 ezer vendég érkezett Svájcba, akik 61.448 vendégéjszakát töltöttek ott, 0,6 százalékkal többet, mint a tavalyi első nyolc hónapban - mondta az MTI-nek a szakember. Tavaly a magyar vendégek száma 34 ezer, az általuk ott töltött vendégéjszakáké közel 85 ezer volt. A magyar beutazást segítik a közvetlen légi járatok, valamint, hogy az éjszakai vasúti kapcsolat is létrejött már.  

Urs Weber hangsúlyozta: az adatok csak a szállodai vendégéjszakákat tartalmazzák, ehhez hozzáadva az üdülőket, magánszállásokat is, a Magyarországról érkezettek száma elérhette a 60 ezret, a vendégéjszakák száma pedig a 180-190 ezret. Idén mintegy 87 ezer magyar vendégre számít a svájci idegenforgalmi hivatal. A magyar beutazás ugyanakkor még mindig csekély részt képvisel a svájci idegenforgalomban, részesedése a vendégéjszakákon belül 0,2 százalék, a külföldi vendégszámot tekintve pedig 0,4 százalék.

A svájci idegenforgalmi hivatal pénteken sajtótájékoztatón mutatta be új téli ajánlatait. Most is számos érdekes program várja a Svájcba látogatókat. A téli szezon fő látnivalói a november 23. és december 24. között megrendezett montreux-i karácsonyi vásár, a január 26-február 3. között tartandó Nemzetközi Hőlégballon Fesztivál, amelynek Chateau-d'Oex ad otthont és Svájc egyedülálló showműsora, a Villars Night Show.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.