Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Könnyű megtalálni Anglia történelmi kocsmáit? Nem éppen, hátsó udvarokban és sikátorokban is rejtőzik egy-kettő. Liam White összegyűjtött néhányat
Az Epicure Almanach, Anglia első kocsmaútikönyve azért sorolta fel a 650 „jó öreg” csapszéket, hogy "a férfiembert bőségesen megvendégeljék, ahogy az étvágyának és pénztárcájának megfelel”. Mára csupán 15 maradt fenn a régi vendgélátóhelyekből, ezekből szemezgetett Liam White, a Guardian szerzője.
A Fleet Street démoni borbélya, akit Johny Depp alakított Tim Burton vérözönben úszó zenés filmjében, is el-ellátogathatott a kocsmába. Borbély és hajvágószalonja mellett, a 95-ös szám alatt már az 1670-es években megkezdte a működését a taverna, amit Sir Christopher Wren, London újjáépítője adományozott azoknak a munkásoknak, akik a közeli templom építkezésén dolgoztak.
A hely őrzi a 17. századi hangulatot: kőpadló és színes ólomüveg biztosítja a történelmi hangulatot. A pult mellett egy vitrinben a II. világháborús német bombázásokról is megemlékeznek. A Daily Mailből bekeretezett oldalpáron arról olvashatunk, hogy a templom sértetlenül túlélte a várostüzet.
Az Almanach szerint a az italok kiválóak, a vacsora ára szerény – ez azóta sem változott.
Azok az arisztokraták és vagyonos polgárok, akik nem kívántak elkeveredni az alsóbb osztályokkal, ide jártak, a belvárosi Lamb’S Conduit Street 94 alá.
A kocsma főleg a színházi közönséget várta a 18. században, a Györgyök korában. 300 éves vonásait azóta is őrzi, amire rátelepült némi viktoriánus báj is, többek között az amerikai filmekből ismert országúti étkezdék zenedobozának elődje, a polyphone.
Hogy a kocsmán belül se kerüljenek a sznobok kényelmetlen helyzetbe, a pultok végében egy-egy forgó ablakon keresztül adták ki a fogyasztani valókat. Így aztán nem volt szükség arra, hogy bárkit személyesen szolgáljanak ki.
Ma főleg a Bloomsbury kerület polgárai és amerikai turisták járnak, ők már nem bánják a személyes kiszolgálást sem.
The George and Vulture Tavern
A történet főszereplőlye egy keselyű. A korcsma már 1470-ben megnyitott, ámde a 17. század nagy londoni tűzvészében – bár szerkezete megmaradt – kiégett a teljes berendezése. Ugyanebben a katasztrófában veszítette el az a kereskedő a boltját, aki gyorsan új üzlethelyiséget keresett, és így gyorsan megegyezett a tulajdonossal.
A friss albérlőnek volt egy keselyűje. Egy kalitkában vendégcsalogató érdekességként ki is függesztette a bejárat mellé, de a marketingötlet fordítva sült el, és a csapkodó, zajongó dögevő inkább csak elkergette a látogatókat.
Végül úgy döntöttek, hogy az angol király nevét viselő György kocsma védőmadarát szabadon bocsátják, és rosszul sikeredett szolgálatáért cserébe a cégéren emlékeznek meg róla: így lett (a magyarul kissé nyelvtörőnek tűnő) György keselyűje kocsma.
A sok évszázadra tekintettel a konyha is hagyományos: sült marhaszegy, vesepecseny és kolbászok kaphatóak.
Az Almanach szerint itt, a kelet-londoni Castle Court 3 alatt „kényelmes étkezőhelyet” találnak a látogatók. Még ma is, bár a funkciója kissé megváltozott: öltönyös hivatalnokok ebédlőhelye hétköznapokon.
Liam White szerző könnybe lábadt szemmel emlékszik meg arról, hogy kisdoktori disszertációját itt ünnepelte. Holborn kerületben, az Ely Court 1 szám alatt 1773 óta tart nyitva a vendéglátóhely, de az előd a közvetlen szomszédságban már 1546 óta működik. A tulajdonosak természetesen a régebbi dátumra büszkék, ezt sugallja a Tudor-kori berendezés is. A 16. században a püspök szolgaserege talált itt ételt, italt, de még szállást is.
Nem könnyű megtalálni. A sikátort nehéz megtalálni, apró, félreeső, a kirándulónak lesnie kell, nehogy elvétse.
Azok a különcök, akik 1791-től félrevonultan italoztak volna, vagy ma elkerülnék a hangoskodókat, egy-egy ötfős fülkébe költözhettek. A Dorset Street 8-ban nyitott kocsma volt az első, ahol a pultot – a fülkék miatt – „U”-alakúra építették, így a csapos kényelmesen ki tudta szolgálni a vendégeket, anélkül, hogy kerülgetné a két boksz falait.
Biztosan mokány farmerek jártak ide, írja a majd két méter magas Liam a rendkívül alacsony szemöldökfákról. A derék gazdálkodók, amikor Londonba vitték árujukat, itt álltak meg félúton. 1826-ban ugyanis merőben vidéknek számított a ma nyüzsgő Notting Hill, ahol a Capden Hill Road 114-ben találkoznak az italozók.
Nevét onnan kapta, hogy a mendemonda szerint akár a windsori kastély is látszódott ablakából. Ez valószínűleg csak vágyálom, hiszen nagyjából 35 kilométerre épült a vár.
Legalább öt féle cidert kóstolhatunk, miközben a mahagóni padlón ácsorgunk.
