2012. július. 19. 20:45 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 19. 20:38 Plázs

Hőkamerával kereshetik a barna zsírt

Hőkereső kamerákat használhatnak az emberek barna, vagyis "jó" zsírszöveteinek mérésére, ezen keresztül annak meghatározására, hogy milyen ételeket érdemes kerülniük - idézte brit kutatók megállapítását a Daily Telegraph.

A fehér zsírral ellentétben, amely elsődlegesen tárolja az energiát, a barna zsírszövet energiát éget el és hőt termel. A barna zsírszövetet ezért jó zsírnak tartják, amely segít megelőzni a többletenergia tárolását.

Korábban azt feltételezték, hogy barna zsírsejtjeik csak a csecsemőknek vannak, akiket ezek a sejtek segítenek abban, hogy melegen tartsák testüket. 2009-ben azonban kutatások igazolták, hogy a felnőtteknek is van valamennyi barna zsírsejtjük, melyek aktívan részt vesznek az anyagcserében. Az arányukat 3-7,5 százalékra tették, nagyobb arányban a nőknél fordulnak elő. Kiderült az is, hogy a barna zsír a pubertásig szaporodik, majd csökken.

A Nottinghami Egyetem kutatói mostani vizsgálataikban úgy találták, hogy a barna zsír mennyiségének, valamint hőmérsékletének mérésével meg lehet határozni, hogy milyen ételek segítik az egyes embereket a fogyásban vagy a hízásban. A Journal of Pediatrics című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban demonstrálták a szerzők, hogy a hőérzékelésen alapuló kamerákkal pontosan nyomon lehet követni az emberek barnazsír-raktárait.

Mivel a barna zsír 300-szor több hőt termel, mint bármely más szövettípus, a technológia nemcsak azonosítani képes a barna zsírszövetet, hanem a hőtermelő aktivitását is mérhetik vele. A módszert gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt kipróbálták, és megmutatták, hogy a gyerekeknek sokkal nagyobb a barnazsír-raktáruk, és jóval gyorsabban termel hőt.

A későbbiekben azt vizsgálják meg, hogy a barna zsír miként változik meg különböző ételek elfogyasztása után - idézte a lap a kutatókat.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.