2012. június. 08. 15:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 08. 15:08 Plázs

Sikeresnek tűnik az Alzheimer-vakcina

Először számoltak be az Alzheimer-kór elleni aktív vakcina fejlesztése során pozitív hatásról a svéd Karolinska Intézet kutatói, akiknek tanulmánya a Lancet Neurology című szakfolyóiratban jelent meg.

Az intézet közleményében áttörésként mutatja be a CAD106 jelű vakcinát a súlyos demenciához vezető betegség kezelésében. Az első Alzheimer-vakcina klinikai próbái közel egy évtizede kezdődtek, ám a teszteket a jelentkező mellékhatások miatt felfüggesztették. Az új kezelés aktív immunizáción alapul, a vakcinát úgy tervezték meg, hogy csak a kóros béta-amiloid fehérje ellen mozgósítsa az immunrendszert.

A svéd kutatók a klinikai próbák során úgy találták, hogy a bevont páciensek 80 százalékának szervezete kifejlesztette a béta-amiloid elleni saját antitesteket anélkül, hogy káros mellékhatások jelentkeztek volna náluk a teszt három éve alatt.

A világszerte legalább 35 millió embert érintő, szellemi, majd testi leépüléssel járó Alzheimer-kór gyógyítására ma még nincs lehetőség.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.