Árat emelhetnek a háziorvosok
A szaktárca biztatására az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége is elkészítette javaslatait a háziorvosok egyes szolgáltatásaiért fizetendő díjakra – közölte honlapján a szervezet.
Egyrészt a jelenleg is fizetős szolgáltatások díjemelését, de új tarifák megállapítását is javasolja a szövetség a most közzétett dokumentumban – írja a Medical Online. Így például a jogosítvány alkalmassági vizsgálata – megszüntetve a kor szerinti kedvezményt – egységesen 10 ezer forint lenne, annyi, mint az alkoholvizsgálathoz szükséges vérvétel, illetve a fegyvertartási alkalmasság alapesetében kiadott igazolás javasolt ára.
A javaslat szerint új tétel lenne például – 20 ezer forint – a biztosítási szakvélemény, illetve a sportíjászat-alkalmassági igazolás kiadása. A fizetőssé váló szolgáltatások közé tartozna még többek között a foglalkoztatási, munkavállalási, tanfolyami, táborozási igazolások kiállítása. De fizetni kellene az elveszett receptek és beutalók pótlásáért is.