2011. november. 03. 21:53 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 03. 21:51 Plázs

Stresszesek lesznek a csecsemők az elválasztás miatt

Stresszt okoz az újszülötteknek az a bevett kórházi gyakorlat, hogy születése után elválasztják anyjától - idézte amerikai kutatók megállapítását a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

Különösen a nyugati kultúrákban hódít az a gyakorlat, hogy az anyát és újszülöttjét elválasztják egymástól, miután a baba világra jött. Még nagyobb az elválasztás mértéke, ha a kicsi koraszülött vagy kis súllyal született, ráadásul az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása az otthoni együttalvást is ellenzi a hirtelen csecsemőhalál megelőzése érdekében.

Az ember az egyetlen emlős, aki ezt az anya-újszülött különválasztást gyakorolja, a szokás babákra gyakorolt pszichológiai hatását vizsgálták most amerikai kutatók. Tanulmányukhoz kétnapos alvó újszülöttek szívritmusát mérték egy-egy órán át különböző helyzetekben.

Az első szituációban test-test kapcsolatban voltak a babák anyjukkal, míg a második helyzetben közvetlenül annak ágya mellett. A mérések szerint az újszülöttek autonóm aktivitása 176 százalékkal nagyobb volt, nyugodt alvásuk pedig 86 százalékkal rövidebb az elválasztott helyzetben a test-test kapcsolatban tapasztalthoz képest.

Barak Morgan, a Biological Psychiatry című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerzője kiemelte, hogy eredményük az első lépés lehet annak megértésében, hogy a sok bőrkontaktussal gondozott babák miért fejlődnek jobban. A későbbiekben azt is szeretnék megvizsgálni, hogy milyen eltéréseket okozhat a csecsemő neurológiai fejlődésében, ha az anyától elválasztva gondozzák élete első szakaszában.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.