Plázs MTI 2011. október. 25. 19:15

Egyenként egyeztetnek a kórházigazgatókkal Szócska szerint

Az egészségügyi kormányzat túl van az intézmények állapotának felmérésén, a következő feladat az egész ellátórendszer újjászervezése - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára kedden Karcagon.

Jelenleg az átalakítás keretrendszerét ismertetik az intézmények fenntartóival, vezetőivel, ezt átfogó egyeztetés követi novemberben és decemberben az összes intézményvezetővel, külön-külön - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Az átszervezés mellett az egyes intézmények állami fenntartásba vételének technikai kérdéseiről is egyeztetnek a vezetőkkel - tette hozzá.

Szócska Miklós
Horváth Szabolcs

Szócska Miklós kitért arra, hogy egy-egy térség helyzetének elemzésekor megvizsgálják, hová ér el a beteg optimális időben, illetve azt, hogy az ottani kapacitások elégségesek-e az adott népesség színvonalas ellátásához. A kapott válasz alapján kiderül, hogy az adott intézmény fejlesztésre szorul-e, vagy éppen tartalékkapacitásai vannak. 

Az átszervezés alapelve, hogy az alap- és járóbeteg-ellátást a beteg lakhelyéhez minél közelebb kell biztosítani, míg a bonyolult szakmai feladatokat a nagy egészségügyi centrumokban kell megoldani, mert nincs elég orvos és eszköz - magyarázta az államtitkár. Minden betegnek meglesz az elsődleges ellátási intézménye, de az adott térségen belül a "szabad mozgás", vagyis az intézményválasztás megengedett - mondta Szócska Miklós.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.