Plázs MTI 2011. október. 24. 18:51

Eltűnhet a gyermekbénulás Indiából

Eltűnhet Indiából, a Föld egyik legnépesebb országából a gyermekbénulás - jelentette be az ottani egészségügyi minisztérium hétfőn. Idén mindössze egyetlen paralízises esetet jegyeztek fel Indiában.

A szubkontinensen 2010-ben még 39 gyermekparalízises megbetegedésről tettek bejelentést. Az idén jelzett egy eset fél éve Nyugat-Bengálban volt - derült ki a tárca közleményéből. Azóta egyszer sem ütötte fel a fejét a kór, beleértve Uttar Prades és Bihár államokat, ahol a leggyakoribb volt korábban.

"Majdnem elértük célunkat" - jelentette ki Gulam Nabi Azad egészségügyi miniszter utalva a gyermekparalízis felszámolására irányuló kormányzati programra. A betegség egy életre megbéníthat egy gyermeket, és nehezebb kezelni, mint megelőzni. Indiában 2009-ben még 750 esetet jelentettek.

A miniszter azt is mondta: az előrelépések ellenére mindent meg kell tenni, hogy a kór ne térjen vissza. Hozzátette, hogy a kormány minden egyes új esetet "a közegészségre veszélyes" ügyként kezel majd.

A gyermekbénulásról mindeddig úgy tartották: négy országban van még jelen a világon, Afganisztánban, Pakisztánban, Nigériában és Indiában.

AP/ mahesh Kumar A.

A betegséget az idegrendszert megtámadó vírus okozza, oltással azonban megelőzhető.

Kínából ezzel ellentétes hírek érkeztek múlt héten a gyermekbénulással kapcsolatban: ott több mint 9 millió embert oltottak be az ország nyugati részén a kór ellen, miután tizenhét ember megbénult, egy pedig meghalt a betegségtől.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.