Plázs MTI 2011. október. 19. 14:56

Haiti vezeti a világ kolera-statisztikáját

Egy év alatt a karibi országban fordult elő a legtöbb kolerás eset. Paul Farmer, az ENSZ helyettes különleges megbízottja szerint elképesztő, hogy 365 nap alatt a teljes koleramentességtől a világon a legtöbb kolera-megbetegedésig jutott az ország.

Farmer kedden, az első haiti kolerás eset megjelenésének évfordulóján számolt be a betegséggel kapcsolatos adatokról. Mint mondta: a tízmilliós ország 5 százaléka, 450 ezer ember betegedett meg kolerában, és több mint hatezren hunytak el a betegség következtében. A helyzet érzékeltetésére megemlítette, hogy lassacskán a kolera lesz a vezető halálok Haitin. Bangladesben 100-300 ezer kolerás esetet regisztrálnak évente, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig 13-30 ezer megbetegedés fordul elő.

A szakember arra figyelmeztetett, hogy a kolera a jelek szerint megtelepedett az országban, és sokáig tart majd a járvány felszámolása, különös tekintettel arra, hogy az országban nagyon sok ember nem jut tiszta vízhez. A kolerát bakteriális fertőzés okozza, ami szennyezett vízzel vagy élelemmel kerül a szervezetbe. Nem higiénikus környezetben gyorsan terjed, és a szervezet kiszáradása miatt gyorsan végzetessé válhat a megbetegedés, ám ha időben észlelik a tüneteit, könnyen kezelhető.

A világ legszegényebb országai közé tartozó Haitin korábban sem voltak kielégítőek a közegészségügyi viszonyok, ám a tavalyi pusztító földrengést követően a fővárosban, és egyéb városi területeken még cudarabbra fordult a helyezet. Mint kiderült, a kolerát tudtukon kívül a Nepálból érkezett ENSZ-békefenntartók hurcolták be. A betegség kórokozója aztán az ország legnagyobb folyóján keresztül terjedt el, mert az ENSZ-katonák bázisát felépítő haiti vállalkozó elmulasztotta megfelelő higiéniás körülmények biztosítását.

Haiti egy évvel a földrengés után - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP

Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet kedden közleményben hangsúlyozta, hogy továbbra is "veszélyes és kiszámíthatatlan hullámzást" tapasztalnak a kolerás megbetegedések számában. Amennyiben a segélymunkások a pénzügyi források elapadása miatt kivonulnának az országból,  az csak tovább súlyosbítaná a helyzetet - írta kedden az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó koordinációs hivatala.

A hivatal szerint a szükséges mintegy 12 ezer latrinából csupán annak egyharmada működött az országban augusztusban. A több mint ezer használaton kívüli latrina pedig súlyos fertőzésveszélyt hordoz. A latrinák tisztítását augusztusban hagyták abba a finanszírozás hiánya miatt. Farmer elmondta: egyfelől a víz- és szennyvízhálózat kiépítésében, emellett - minél több emberre kiterjesztve - a szájon át adható védőoltásokban és a felvilágosításban látja a kiutat a kolera megfékezésére.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.