Plázs Medipress 2011. augusztus. 16. 10:25

Mennyi a már sok cukor?

Japán és amerikai kutatók legújabb tanulmánya szerint az eddigi maximálisan ajánlott napi cukorbevitel is növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázatát.

A Központi Táplálkozási Útmutató azt javasolja az amerikaiaknak, hogy az elfogyasztott cukor a napi kalóriabevitel maximum 25 százalékát tegye ki. Ez azonban amellett, hogy soknak tűnik, az orvosok véleményét is megosztja. A japán kutatók és a California Egyetem tudósainak tanulmányából ugyanis kiderült, hogy azok a felnőttek, akik sok cukrot fogyasztanak, jelentősen növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát.

A tanulmányba 48, tizennyolc és negyven év közötti felnőttet vontak be, akiket megkértek, hogy a vizsgálat előtt öt héttel jelentősen korlátozzák a cukorbevitelüket. Ez után két héten keresztül a napi kalória bevitel 25 százalékának megfelelő olyan cukrot kellett fogyasztaniuk, mint például a fruktóz, a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup, vagy a glükóz.

Dripnet

Ezután a kutatók megállapították, hogy az önkéntesek vérében megemelkedett az LDL koleszterin, a triglicerid valamint az apoliprotein-B fehérje szintje – vagyis azoknak a komponenseknek az aránya, amelyek érelmeszedésre hajlamosítva növelik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát. "Az új eredmények azt mutatják, hogy azoknál, akik napi 25 százalék hozzáadott cukrot fogyasztanak – mint például a fruktóz vagy a glükóz – ezek a különböző kockázati faktorok együtt fokozzák az érrendszeri betegségek kialakulásának az esélyét" magyarázta a Kimber Stanhope, a kutatás vezetője.

Az új eredmények fényében az American Heart Association most azt javasolja, hogy a napi hozzáadott cukor bevitele az étkezések során ne haladja meg a napi kalóriamennyiség öt százalékát sem.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?