Mégsem a spanyol uborka a vétkes a Németországban terjedő és immár 15 halálos áldozatot követelő hasmenésjárványért - közölték kedden a hamburgi egészségügyi hatóságok.
A hivatalos bejelentés szerint az illetékes hamburgi szervek laboratóriumi vizsgálatnak vetettek alá két, Spanyolországból importált, a fertőzöttnek vélt szállítmányból származó uborkát. EHEC baktériumot fedeztek fel ugyan rajtuk, de nem azonosat azzal a baktériumtörzzsel, amelyet a fertőzött betegek székletében mutattak ki.
A hamburgi higiéniai intézet napokkal ezelőtt azt állította, hogy a súlyos hasmenésjárványt okozó baktériumra bukkantak három, Spanyolországból származó uborkán. Madrid akkor tiltakozott a gyanúsítás ellen. Megfigyelők arra számítanak, hogy a mostani - negatív - laboratóriumi lelet élezheti a járvány kapcsán kialakult spanyol-német vitát.