2011. május. 02. 12:37 Medipress Utolsó frissítés: 2011. május. 02. 12:39 Plázs

Melyik a világ legstresszesebb munkája?

A mostani nehéz időkben meglehetősen nehéz munkát találni – sokaknak azonban még nehezebb feladat a munkával járó stresszt kezelni.

Egy internetes álláskereső portál felmérése alapján összeállították a legtöbb és a legkevesebb stresszel együtt járó munkahelyeket. A CareerCast felmérése lapján a munkavállalók 70 százalék állítja, hogy a munkája stresszt okoz, míg a megkérdezettek közel fele a munkahelye stabilitása miatt aggódik. Sok munkavállaló amiatt panaszkodott, hogy a munkáltatója nem fordít elegendő figyelmet arra, hogy a dolgozók egy egészséges egyensúlyt alakítsanak ki a munkájuk és a szabadidejük között.

A 2011-es stressz-lista élén a polgári repülőgépeket vezető pilóták állnak, de az évi 100 ezer dollárt is meghaladó fizetésük némileg kárpótolja őket. A pilóták után médiában dolgozó emberek következnek a listán. A médián belül a közkapcsolati felelősök feladatköre a legstresszesebb, továbbá a hírközlőké és a fotóriportereké, akik veszélyes helyeken dolgoznak. Ugyancsak feszült a cégvezetőknek, a reklámügynökségek irányítóinak és az építészeknek a munkája.

A feszültségmentes munkák toplistájára kerültek további egészségügyi szakmák, főként a dietetikus és a fülorvos. A nyugodalmas állások között van a számítógépes programozás és a matematikusi munka is. A Careercast felmérése külön foglalkozik a szellemi és fizikai munkákkal. A fizikai munkák közül a tűzoltók, a rendőrök és a börtönőrök munkája jár a legtöbb feszültséggel. Stresszmentes állásnak számít ugyanakkor könyvkötészettel, fényképelőhívással, vagy hangszerjavítással foglalkozni.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.