Szavak, amelyek megelőlegezik a szakítást
A szerelem védi az egészségünket: nagyobb eséllyel kerülhetjük el depressziót és az életünket is meghosszabbíthatja egy jó kapcsolat. Ám ahhoz, hogy valóban élvezői lehessünk e természetes immunerősítőnek, nem csak a párkeresés nehézségein kell átverekedni magunkat, hanem olyan bonyolult érzésekkel is meg kell birkóznunk időnként, mint a kedvesünkkel szemben érzett szélsőséges érzelmek.
A szeretlek is, meg nem is érzése elkerülhetetlen velejárója a legjobb kapcsolatoknak is. Érzelmeink hullámzása teljesen természetes folyamat, ne ijedjen meg senki, ha kedvesét időnként a pokolba kívánja. Ez persze a szerelem kezdeti, magas hőfokon lángoló időszakában nem igazán jellemző, de néhány hónap elmúltával már gyakrabban kaphatjuk magunkat azon, hogy nemcsak pozitív előjellel gondolunk a másikra. Keresztes Zoltán pszichiáter, pszichoterapeuta szerint az ellentétes érzések megjelenése minden kapcsolat velejárója, az azonban már párfüggő, milyen emelkedéseket és zuhanásokat élünk meg, és – ami a fő –, viselünk el egymástól.
Érdekes a közelmúlt szerelmi kutatásaiból az a megállapítás, hogy egy friss házaspár vitájának első három percéből már következtetni lehet arra, hogy elválnak-e néhány éven belül. Akik a gyakran használják a vitás helyzetekben a „te mindig” és a „te soha” kifejezéseket, nagyobb az esélyük a szakításra. A cikk folytatását elolvashatja a HVG Online egészségportálján, kattintson!