Jostein Grimsmo és munkacsoportja évtizedekkel ezelőtt vizsgálatot szervezett egy rendkívüli sporteseményen, a Rena norvég városban 1932 óta csaknem minden évben megrendezett símaratonon, a birkebeinerrenneten, melynek versenyzői 54 kilométerrel távolabb, Lillehammerben érnek a célba. Az 1976-ban futam 12000 résztvevője között 150, hosszútávú orvosi vizsgálatra fölkért versenyző is rajthoz állt. A verseny két norvég hős emlékére indul, akik 1205 karácsonyán ilyen hosszú sífutással mentették meg a trónörökös életét. A verseny azért is különleges, mert minden versenyző legalább 3,5 kg tömegű hátizsákot visz magával, jelképezve az akkor egyéves királyfi testének súlyát. 

A tudományos dolgozat, melyet az European Journal of Cardiovascular Prevention and Rehabilitation közölt, ismerteti a versenyen részt vevő vizsgálati alanyok 28-30 évvel későbbi egészségi állapotát.Valamennyien rendszeresen versenyeztek hosszútávú sífutásban, teljesítményük korcsoportjuk legfelső negyedébe tartozott. A kutatók a leggyakoribb ritmuszavar, a pitvarfibrilláció gyakoriságát vizsgálták. A mindkét nemhez tartozó versenyzőket életkor szerint - 26-33 évesek, 43-50 évesek és 58-64 évesek - osztották három csoportba. Az átlagos népességben a pitvarfibrilláció gyakorisága fél százalék, de a kor előrehaladtával növekszik, 75 év felett 15 százalékra. 

Az egészséges sportolók körében a ritmuszavar viszont csaknem 13 százalékban fordult elő. A legfiatalabb korcsoportban ez még magasabb: 18,2 százaléknak bizonyult. Feltűnő, hogy a legtöbbjük szívének bal pitvara kitágult. Ez a változás hajlamosít a fibrillációra. A sífutók számára ezért a szív ultrahangos vizsgálatát javasolják a szakemberek. "Elképzelhető valamilyen genetikai tényező is azoknál, akik feltűnően lassú szívműködéssel élnek a rendszeres edzés mellett és a bal pitvar megnagyobbodásával reagálnak évek alatt a terhelésre" - mondta a vizsgálat vezetője.