Milyen kütyük vigyáznak a nagymamára?
Az idős, beteg rokon ápolása sokakat szinte megoldhatatlan feladat elé állít, még akkor is, ha egyébként mindent alárendelnek a gyengélkedő családtag segítésének. Erre a célra léteznek némi barkácsolással összeállítható rendszerek is, de Magyarországon éppen a közelmúltban ért véget egy átfogó kutatás-fejlesztési projekt, melynek célja éppen egy ilyen távfelügyeleti infrastruktúra létrehozása volt. Bár az eredmény ígéretes, egyelőre még nem tudni, hogy a szóban forgó rendszer mikor állhat az idősek és a betegek szolgálatába.
„Nagymamám 83 éves, sokat betegeskedik, és ami a legrosszabb, egyedül van” – meséli László nevű interjúalanyunk, hozzátéve, rengeteget aggódnak miatta, hogy beveszi-e a gyógyszereit, illetve nem megy-e fel a vérnyomása, ám az idős ember kerek-perec elutasította, hogy állandó ápoló segítsen neki a mindennapokban. Sokáig a rendszeres telefonkapcsolat jelentette a megoldást, azonban szerették volna, ha valamilyen közvetlenebb módon gondoskodhatnának a nagymama biztonságáról.
A család végül ügyes trükkhöz folyamodott: egy speciális célkészüléket vásároltak az interneten, néhány tízezer forintért, amelynek segítségével folyamatos videokapcsolatban lehetnek az idős rokonnal. De hogyan néz ki egy profi megoldás? A cikk folytatását elolvashatja a HVG Online egészségportálján.