2010. október. 12. 14:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 12. 14:04 Plázs

Császármetszésben az olaszok az elsők

Tíz gyermekből négy császármetszéssel jön világra a katolikus Olaszországban, ahol a tervezett csökkenés helyett emelkedik a műtéti beavatkozások száma. A műtéti utat nem a szülő nők, hanem az orvosok preferálják.

A szülések 38,43 százaléka zajlott le császármetszéssel tavaly Olaszországban. 2008-ban az arány 38,32 százalék volt, 2001-ben pedig 33,91 százalék. A fokozatos emelkedésre a regionális egészségügyi szolgáltatások nemzeti irodájának (Agenas) őszi felmérése mutatott rá. Ezzel Olaszország ha a népszaporulatban nem is, de császármetszésben viszi a pálmát Európában. 

A műtéti szülések növekedése a gazdag északon és a szegényebb délen egyaránt megfigyelhető. A császármetszés mindennapi gyakorlattá vált az olasz magánklinikákon és a kisebb szülészeteken, ahol évente kevesebb mint ötszáz szülést vezetnek le. "A természetes szülésért indított kampányok kudarcot vallottak. A kórházi adatlapokból az derül ki, hogy az olasz édesanyák az első császármetszés után a második és harmadik gyermeküket is így hozzák világra"- kommentálta a sajtónak a statisztikákat az Agenas koordinátora, Bruno Rusticali. 

Az olasz egészségügyi miniszter, Ferruccio Fazio azt szeretné, ha a szülések neonatológiai háttérrel rendelkező kórházakban történnének. "A császármetszések túlzottan nagy számát a szervezetlenség magyarázza. Nem az egyre idősebb édesanyák félnek a fájdalomtól, hanem a természetes szülésre nem kellőképpen felkészített orvosok választják ezt a szerintük könnyebb utat. A műtéti beavatkozást megelőzésként alkalmazzák a komplikációk elkerülésére" - mondta a miniszter, aki az oktatási minisztériummal közösen minél előbbi szakmai továbbképzést kíván indítani aneszteziológusok és szülészorvosok számára a biztonságos, fájdalommentes és természetes szülés érdekében.

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.