Súlyos betegséget jelezhetnek a rémálmok
Az éjszakai rémálmok a Parkinson-kór első tünetét jelenthetik, állítják spanyol kutatók. Azoknál ugyanis, akik álmukban kiabálnak vagy sírnak, nagyobb valószínűséggel fejlődik ki a betegség öt éven belül.
A Barcelonai Egyetemi Kórház tudósai megállapították, hogy a rémálmokkal és hirtelen végtagrángásokkal járó úgynevezett „REM-alvászavarban” szenvedőknél magasabb a Parkinson-kór és más, demenciával járó betegségek kockázata. A REM-fázisban (rapid eye movement, gyors szemmozgás) látjuk az álmokat. Normál esetben ebben a fázisban gyakorlatilag megbénulunk, mivel az agy a zavartalan pihenés érdekében kikapcsolja az izmokat. A REM-fázis zavarai esetén ez nem történik meg és az érintettek erőteljes mozdulatokkal kísérik álmaikat.
A 60 év feletti, ebben a betegségben szenvedő páciensek egyötödénél fejlődik ki Parkinson-kór vagy más, demenciával járó betegség – derült ki a Lancet Neurology folyóiratban közzétett vizsgálatból. Ez azt sugallja, hogy az alvászavarok az agyi betegségek első jelei lehetnek, így az orvosok sokkal korábban képesek lehetnek diagnosztizálni a kórképeket és a terápia hatásfoka is javulhat.
Alex Iranzo ideggyógyász és munkatársai összesen 43, hatvan év feletti beteget vizsgáltak, valamennyiüknél a REM-fázis zavarát állapították meg. Azt találták, hogy 30 százalékuknál alakult ki valamilyen idegrendszeri betegség, leggyakrabban Parkinson-kór, az alvászavar diagnózisa utáni két és fél év elteltével.
A Parkinson-kór Magyarországon becslések szerint 16-20 ezer embert érint, főként az ötven év feletti korosztályból. A betegeknél jellemzően alacsony az agyban a dopamin nevű ingerületátvivő anyag szintje, emiatt lelassulnak a mozdulatok, továbbá zavartság és memóriaproblémák is jelentkeznek.
A spanyol tanulmány alátámasztja annak az amerikai vizsgálatnak az eredményeit, miszerint az álomban történő rugdosás és csapkodás a Parkinson-kór egyik első jele lehet. A Mayo Klinika kutatói szerint ezek a tünetek akár ötven évvel is előrejelezhetik a betegséget.