2010. július. 05. 07:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 05. 10:24 Plázs

Szívrohamot okozhat a nagy feszültséggel járó munka

A fokozott pszichés terhelés már fiatal nők esetében is jelentősen növeli a koszorúér-betegség kockázatát.

Dán ápolónők tíz esztendei vizsgálata egyértelműen azt mutatta, hogy a munkahelyi stressz nemcsak a férfiak, hanem a nők számára is fokozott rizikó faktor. A felmérés 1993-ban kezdődött, és a megfigyelés eredményeként 12 116 ápolónő adatait értékelték. Azok kerültek a vizsgálati csoportba, akik 1993-ban 45-64 évesek voltak, és foglalkozásuk feltételei alapján egészségesek.  Rendszeresen, részletes kérdőív kitöltésével beszámoltak munkakörülményeikről, sőt arról is, hogyan élik meg azt a munkaköri terhelést, amellyel nap mint nap szembe kell nézniük.

Nők munkahelyi, pszichés terhelésének a jelentőségével korábban nem foglalkoztak. Amikor a tanulmányt 2008-ban lezárták, az addig eltelt időszakban 138 nővért vettek fel infarktus miatt kórházba, és további 369-et ápoltak koszorúér-betegség egyéb tünetei miatt. Azok az ápolónők, akik saját megítélésük szerint lelkileg nyomasztóbb munkát végeztek, 25 százalékkal nagyobb eséllyel lettek szívbetegek, mint azok a társaik, akik jól megbirkóztak a munkahelyi gondokkal. A különbség még kifejezettebb volt erős pszichés stressz esetén. Azoknak a nővéreknek, akik roppant nehezen tudtak úrrá lenni a rájuk nehezedő lelki nyomáson, 50 százalékkal nagyobb lett az infarktuskockázata, mint a lelkileg kiegyensúlyozott társaiknak.

A statisztikai értékelésben a kutatók a többi, ismert kockázati tényezőt - köztük a dohányzást, az életmódot - is figyelembe vették. Ezzel kapcsolatban egy fontos összefüggést emeltek ki: a pszichés tényezők kedvezőtlen hatása éppen az 51 évesnél fiatalabb nővéreknél érvényesült. A tanulmány az Occupational and Environmental Medicine szakfolyóiratban jelent meg.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.