2010. június. 29. 15:49 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 29. 15:42 Plázs

Interneten megbeszélt kollektív öngyilkosság

Négy holttestet talált egy autóban a japán rendőrség kedden: a két férfi és két nő feltehetőleg interneten kötött "öngyilkossági megállapodást", és közösen vetettek véget életüknek.

A Mainicsi Simbun napilap internetes változatának közlése szerint a rendőrség az eddigi nyomozások alapján a történteket egy "halálpaktum" eredményének tekinti, amelyben két vagy több ember arról egyezik meg, hogy együtt vet véget önkezűleg életének. A napilap arról számolt be, hogy a rendőrség hétfőn rábukkant a világhálón egy kollektív öngyilkossági felhívást tartalmazó hirdetésre, amelyben megjelölték annak helyszínét is, és a hatóságoknak így sikerült megtalálniuk a holttesteket rejtő járművet. A négy, 20 és 50 év közötti személy tisztítószerek mérgező keverékét lélegezte be.

A "halálpaktumok" 2005-ben ütötték fel a fejüket Japánban, abban az évben több mint harminc előre megbeszélt kollektív öngyilkossággal összesen 91 ember menekült a halálba. Az utóbbi években hasonló esetek ugyan ritkábban fordultak elő, az öngyilkosságok száma azonban továbbra is magas a kelet-ázsiai országban. 2009-ben mintegy 32 ezer ember vetett véget önkezével életének, jelentős részben munkahelyi problémák miatt. E hónapban a japán kormány arra sürgette a helyi hatóságokat, hogy nagyobb mértékben biztosítsanak tanácsadást a munkahelyi és anyagi gondokkal küzdők számára, s így csökkentsék a hasonló tragédiák számát.