A szívinfarktus eredményes gyógyítása kezelési lánc kialakításával biztosítható. Ennek első láncszeme a betegen és környezetén múlik: ha valaki szokatlan, nagyon kellemetlen érzést, fájdalmat tapasztal a mellkasában, vagy bárhol deréktól fölfelé több mint 15 percen át, szívinfarktusa lehet, és amíg ezt megfelelő vizsgálatokkal nem sikerült kizárni, addig az orvosok infarktusként kezelik.

Ilyenkor rohammentőt kell hívni, mely szükség esetén már a helyszinen nyújthat elsősegélyt, és a beteget a lehető leggyorsabban megfelelő szakintézetbe viszi. Ez a kezelési lánc második láncszeme, majd a harmadik a gyors diagnózis. Ha a rosszullét heveny infarktusnak bizonyul, és beavatkozásra van szükség, akkor szívkatéterezésre kerül sor. A katéterezés során egy végtag ütőerén a koszorúerekbe vezetett katétereán át kontrasztanyagot fecskendeznek be, amely láthatóvá teszi az esetleges érelzáródást. A katéter végén lévő parányi, de igen erős ballon fölfújásával a szűkült ér visszatágítható.

A gyógyító intézmények hatékonyságának megítélésére dolgozták ki a kutatók az "ajtótótol a ballonig" idő mérési technikáját. A feltételezés szerint minél kevesebb idő telik el a hordágyon fekvő beteg laborba kerülésétől a ballon használatáig, annál jobb eredmény várható a beavatkozástól. Robert M. Minutello és munkatársai 179, a klinikájukra heveny infarktus miatt egymás után beszállított betegek ellátásának eredményeit ismertette. Az "ajtótól a ballonig" időtartam átlagosan 87 perc volt, ami jól megfelelt a kezelési irányelvekben szereplő ajánlásnak.

A laboratóriumi adatok egyértelműen igazolták, hogy minél gyorsabban elvégezték a koszorúér tágítását, annál kevesebb szívizomsejt pusztult el az oxigénhiány miatt, tehát az infarktus után annál teljesebb gyógyulás várható.